Hírek

Két ausztrál skipper, Slingsby és Outteridge párharcát hozta a SailGP harmadik, New York-i fordulója is, de az idén először a japán csapat végzett az élen.
Vajon ki a gyorsabb? Alex Thomson az IMOCA 60-as Hugo Boss-szal, vagy kihívója, Sam Light és Fred Hope foileres kite surffel? A látványos videóból kiderül!
Június utolsó előtti hétvégéjén (június 21-23.) rendezik az évente egyre több versenyzőt vendégül látó Rooster BYC Kupa Optimist Ranglistaversenyt Balatonfüreden a Balatonfüredi Yacht Clubban (BYC).
Csillagokkal értékelték a balatoni kikötőket: a legjobbak négyet, a legkevesebb szolgáltatást nyújtók pedig egyet kaptak – számolt be róla a Vitorlázás Magazin. A projekt a túravitorlázás elősegítését hivatott szolgálni.
Több mint 600 hajó nevezésére számít a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) a július 18-20. között megrendezendő 51. Kékszalagon. Az idei Balaton-kerülő verseny különlegességét az adja, hogy az MVSz ebben az évben ünnepli fennállásának 90. évfordulóját. Mindez és még sok más érdekesség derült ki a regatta budapesti sajtótájékoztatóján pénteken, a Magyar Sport Házában.
Az idei balatoni évadnyitón készült fotókról derült ki, hogy egyes versenyben lévő hajókon nem minden esetben fedte le a nevezés a valóban a hajón lévő csapatot. Ez szabálytalan gyakorlat, ami akár súlyos, a kizárást is magában foglaló következményekkel járhat.
Másodszor rendezi meg a Spartacus Vitorlás Egylet az Ezüst szalagot, amelynek győztese tavaly az RSM2 katamarán volt. Az esti, éjszakai túraverseny június 15-én szombaton rajtol Földvárról, a forduló Balatongyöröknél lesz, majd vissza Földvárra.
Kövess minket a Facebookon is.