„Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, mert a szeme párja vidám volt és törhetetlen, s olyan kék, akár a tenger” (Hamingway)
Kaptam egy kérdést. Milyen életkorban lehet hajózni, vitorlázni? Pontosabban azt, hogy mettől meddig? A válasz persze triviálisan egyszerű: bármettől, bármeddig. De valójában a lényeg, a miért, mint mindig, ennél talán mélyebben rejtőzik és összetettebb.
Könnyű rávágni, hogy a születéstől a távozásig, és igaz is. Talán nincs még ilyen sportág, sőt tevékenység sem, amely ennyire széleskörűen sokféle és rugalmas lenne, mint a hajózás, különösen a vitorlás hajózás. Atletikus, ha kell, maximálisan az, ugyanakkor nincs fizikai akadály. A Kicsi, a Nagy, Artúr és az Indián, mindegy, mindenki jöhet. Mert olyan hajó választható, amilyen csak tetszik. Olyan, ami éppen biztosan megfelel.
Ha valaki hegyet mászni szeret, vagy erdőben túrázni, az átívelhet az életén, ám az egyént a fizikai lehetőségei, és az elfogyó teherbírása előbb gátolja meg az erdőjárásban, mint a hajózásban. Ahol még versenyezni is lehet, szinte bármely életkorban.
Így hát a téma – a mettől meddig –, rendkívül hosszan taglalható. Lebontva fizikai állapotra és életkorra. Nyilván a gyerekre, hogy mikortól vihető hajóra, de lehet akár azon is elmélkedni, hogy felnőtt korban mikor érdemes még elkezdeni. A legfontosabb kérdés persze a meddig. Nem azért, mert – bárhol tartsunk is – mindannyian a meddig felé közeledünk. Hanem a leszűrhető tanulságok az út végén látszanak. Például Hamingway igazsága, amely így hangzik: „Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, mert a szeme párja vidám volt és törhetetlen, s olyan kék, akár a tenger.”
Webb Chiles
Az 1941-ben született amerikai vitorlázó életformájának tekinti a hajózást. Hét könyvet írt utazásairól, amelyekben majdnem ugyanannyi szó esik belső utazásairól, mint azokról a tájakról, ahol járt. Összesen ötször kerülte meg a Földet, legutóbb 2019-ben, 79 évesen ért körbe
Töprengés az árbóc alatt
Még ide illik egy kérdés: miért próbálok mindezeken én okoskodni? Talán, mert elég hosszú ideje nézem, és többféle szögből látom és láthattam a vitorlás utat. Talán, mert nem is értek máshoz.
Ötvenöt éve hajózom, vitorlázom, és mint a jó bolond rockerek, idén éppen a 66-os úton tolom előre a gépet. Otthon leginkább hajón vagyok, és nem pusztán hiszem, hanem tudom is, hogy nekik lelkük van, mert sokat megismertem, és sajnálhatja, aki előtt zárva marad a világuk. Megjártam a versenyek elég széles skáláját, és van három gyermekem, akik hajón és vízparton nőttek fel, így lettek zsigeri hajósok, még ha éppen nem is ezzel foglalkoznak, akkor is. Eközben ott mennek még előttem sokan, akiket mindig nagyra becsültem, akiket imádok meghallgatni (és viszont fárasztani), ahogy az észt osztják, bár rajtuk már minden öreg, csak a szemük nem, mert a szemük párja vidám és törhetetlen és olyan, akár a tenger… És dögöljek meg, ha nem álmodnak még mindig oroszlánokkal, vagy valami nagyon hasonló, a kerekeket egyre csak előre hajtó képekkel!
Ó, és meg ne sértődjön senki, de itt muszáj szűkítenem a kört!
Jean-Luc Van Den Heede
Az 1945-ös születésű Van Den Heede leginkább a 2019-es Golden Globe Race-győzelméről ismert, amelyet 73 éves korában teljesített, de érdemes megjegyezni vele kapcsolatban azt is, hogy 50 évesen állította be a nyugati irányú földkerülés máig érvényes rekordját is. Eredeti foglalkozását tekintve egyébként matematika tanár. Ő a legidősebb, aki versenyben kerülte meg egyedül vitorlázva a Földet
Ki az igazán hajós?
Sokaknak, manapság mind többeknek van hajójuk a Balatonon. Egyre nagyobbak, mind kényelmesebben lakhatók. És nem alszanak benne, mert ott a nyaraló, de olyannal is találkoztam, aki versenyekre is jár, ám a kikötőből éjszakára szállodába megy, noha a hajójában nem csak ágyak vannak, de konyha és legalább két klotyó. Sokan vannak olyanok is, akik csak arra használják a vitorlásukat, hogy ne kelljen nyáron a strandon a tömegben fürödni. Rossz időben elmennek a kikötőből, és az egészen apró hibákat is szakemberrel javíttatják. Mert az nekik egy tárgy, eszköz. Slussz.
Ők nem hajósok, és ez nem lekicsinylés, kirekesztés vagy kritika. Ugyanúgy jó emberek vagy rosszak, szórakoztatók vagy idegesítőek, sokfélék, valódiak, mint mi. Némelyek ezzel tisztában is vannak, sokan viszont hajósoknak hiszik magukat. Ám a kényelmükkel vagy elfoglaltságukkal, de leginkább az önmaguknak felállított jól indokolható korlátaikkal, a sűrűbbre vagy ritkábbra fonott hétköznapi kerítéseikkel kizárják önmagukat. Lelkük rajta.
Vannak fontos dolgok, és van még több, amiről meggyőzzük magunkat, hogy fontosak, pontosabban a körülöttünk élők, és a társadalom győzköd éjjel-nappal, hogy mi a fontos.
A hajós áll a mólón, kifele néz a vízre, a távolságot falja a tekintetével, és eközben tömegek mennek el mellette az ellenkező irányba.
Lökdösik, próbálják elhúzni, a fülébe sugdosnak és kiabálnak rá, ugyan már, mit képzelsz, gyere már, rángatják is, vinnék bele a stresszbe, zavaros labirintusba, indulatos kődzsungelbe, hogy jönne már megkérdezni a gyógyszerészét és kezelőorvosát, vén bolond. De a vitorláson ott a vantni, jól lehet bele kapaszkodni.
Drága jó Szabó Imre, a legendás siófoki Pempő addig élt, amíg a felesége hosszas győzködéssel rá nem vette, hogy adja már el az öreg Dragonját, a Korallt. Kell a pénz! Kell a pénz! Te meg öreg vagy már! Hát, ősszel eladta, télen már nem volt kihez lemennie az amúgy kihalt klubba, és tavasszal távozott is.
Fa Nándor 2017-ben 64 évesen teljesítette a Vendée Globe versenyt – és azóta sem hagyott föl a vitorlázással
Bill Hatfiled
Nyolcvanévesen lett a világ legidősebb földkerülő tengerésze az ausztrál Bill Hatfiled, megdöntve a 77 éves brit Jeanne Socrates rekordját. Az ausztrál nagypapa ráadásul nyugatnak tartva ért körbe Ausztráliából indulva és természetesen oda is érkezve.
Jeanne Socrates
Hatfield előtt az akkor 77 éves brit Jeanne Socrates volt a legidősebb ember, aki egyedül, kikötés nélkül kerülte meg a Földet. Jeanne 320 nap alatt ért körbe 38 lábas hajójával, alig három hónappal Bill indulása után, 2019 szeptemberében a kanadai Victoriában.
A hajó, a víz, a tó, a tenger egy életen át tanít és szűri, tisztítja a gondolatokat.
A vitorlázás közvetlen kommunikáció a világmindenséggel, az Úristennel, az Univerzumot alakító erőkkel, kinek, ahogy tetszik, annak látja. De jó eséllyel meglátja, tisztul ez a kép is, ha törekszik ott eleget. Mert a vízen előre jutáshoz nekem azokkal az erőkkel kell egyszerre szövetkeznem, ugyanakkor okos tisztelettel szembe szállnom, amelyek ellenem hatnak, akár agyon is csapnak, mégis nekem tőlük kell megszereznem a hajtóerőt, amellyel előre juthatok. Egyszerre ellenség és szövetséges. Eközben, távol minden emberi aljaskodástól kapom a tiszta feladatokat, őszinte, kendőzetlen pofonokkal és értékeléssel, a szép magányt a befogadó öleléssel, amitől tisztul a kép, és a partra érkezéskor hangsúlyosabbá válnak az ottani igaz értékek is.
Persze a vitorlázás alapjában nem ilyen fennkölt és lelket csipkéző, hanem iszonyúan jó szórakozás. Vannak szinte abbahagyhatatlan számítógépes játékok, akár agysorvasztóan székbe bilincselők. Vitorlázni, egy csodálatosan összetett szerkezetet irányítani, mozgatni magával ragadó, megunhatatlan élmény, és akinek van rá csápja, azt soha többé nem ereszti. Hogy a kérdésre adandó válaszhoz kössem: amíg fel nem tűnik a felirat, hogy „game over”. Ám nem okoz minden pillanatban elszakíthatatlan káros függőséget, mert közben rendesen jönnek a vödörnyi, kádnyi vizek, a kijózanító, valóságos és oly szükséges pofonok, ami kiragadt a túlzott játékba süppedésből. Ha túl elborultan, eszemet vesztve csinálom, biztosan valami hókon csapva felemeli a fejemet, hogy, hé, nézzél már szét egy kicsit!
A fenti két alap jellemzőjével, a világmindenséggel és a bennünk élő gyermek szórakoztatásával a hajózás elsimítja, eltűnteti az életünket egyre durvábban elárasztó egészségtelen civilizációs traumákat. Hajózás, és különösen vitorlázás közben muszáj elmerülni a tevékenységben és a környezetben. Eközben kikerülhetetlenek a testi-lelki megterhelések, ám ezek a jó stresszek, a lelket összességben gyógyító, kisebb-nagyobb katarzisokat hozó terhek.
„Örökifjak”
Sok idős ember vitorlázik, sőt olyan teljesítményeket tesznek le az asztalra, ami évtizedekkel fiatalabbaknak is nagy kunszt lenne.
Jean-Luc Van den Heede 73 éves volt, amikor 2019 januárjában győzött a Golden Globe Race kikötés nélküli szóló földkerülő versenyen. Ő a legidősebb, aki versenyben kerülte meg egyedül vitorlázva a Földet. Előtte Sir Robin Knox-Johnstoné volt ez a dicsőség mióta 2007-ben 68 évesen teljesítette a Velux 5 Oceans földkerülő versenyt. Kopár István 2026 őszére tervezi, hogy újra nekivágjon a földkerülésnek, és ezúttal a nehezebb irányba, keletről nyugat felé vitorlázva. Indulásakor 73 éves lesz.
Persze erre bárki rávághatja, hogy Van den Heede tizenkétszer kerülte már meg a Földet, ifjabban pedig Johnston a legelső szólóvitorlázó volt, aki külső segítség és kikötés nélkül teljesítette az utat, Kopár pedig negyedszer fut neki. Mondhatni nekik a kisujjukban van a földkerülés!
Igen, ez kétségtelen, de az életkoruk ettől nem kevesebb. Egy átlagos városlakó hetvenesre nem igazán jellemző az erre alkalmas fizikai állapot. Meg a lelki sem.
A Balaton legöregebb hajóját a varázslatos Kishamist az idén 87. életévében járó Hrehuss György kormányozza. A versenyeken is. Igaz, az idei Kékszalag lesz a hetvenedik (!) tókerülése versenykörülmények között. Tuss Miklós csak hónapokkal fiatalabb nála, de gondolom ő is ott lesz a pályán a saját B31-esével. És persze sorolhatnám tovább a neveket nyolcvanas, hetvenes örökifjú magyar hajósokét.
Örökifjú. Ezt szokták mondani az ilyen emberekre, némi irigységgel. De, vajon ők különlegesek? Esetleg éppen a hajózás, a vitorlázás tette őket ilyenné. Lehet, hogy a hajózás, a vitorlázás teszi a hosszú életet?
Hrehuss György mondta nekem a minap: „Vénségemre egyre több tapasztalásom van. Mit nem szabad abbahagyni? A szellemi tevékenységet, semmiféle munkát, a sportolást, a vidámságot. Ezeket nem szabad abbahagyni. Nem szabad abbahagyni a hajózást.”
Az biztos, hogy a vízen lét gyilkos ellensége a rossz stressznek, az életet fogyasztó indulatoknak. Mivel egyszerre fennkölt és parádésan szórakoztató, azt gyermeki, laza lelket tartja életben, amelyet nagyon könnyű elveszteni az elvárásoknak megfelelő felnőtté válással. Szerencsés esetben halálig képes nyújtani a kiutat az embert ledaráló hétköznapi káoszból.
Miáltal bárkiből lehet Santiago, és álmodhat az oroszlánokkal.
Akkor lehet, hogy ezt fejezte ki az író? Mégis van értelme a gimnáziumi műelemzésnek?
„Minden öreg volt rajta, csak a szeme nem, mert a szeme párja vidám volt és törhetetlen, s olyan kék, akár a tenger. Viharokról már sohasem álmodott: se nőkről, se nagy eseményekről, se nagy halakról, se verekedésekről, se erőpróbákról, vetélkedésekről, se a feleségéről. Már csak tájakról álmodott, vidékekről meg a tengerparton sétáló oroszlánokról. Az esti szürkületben úgy játszottak egymással ezek az oroszlánok, mint a kismacskák, s az öreg halász nagyon szerette őket…”
Sir Robin Knox Johnston
Az első megállás nélküli földkerülést véghez vivő Johnston 2007-ben 68 évesen teljesítette a Velux 5 Oceans földkerülő versenyt.2015-ben, 75 évesen rajthoz állt, mi több, hajóosztályában a harmadik helyen végzett a Route du Rhum szóló transz-atlanti futamon. Open 60-as típusú hajójának neve Grey Power, vagyis Szürke Erő – amiben minden benne van…
Hrehuss György
Az 1938-ban született Hrehuss György még aktív résztvevő volt a Kékszalag versenyein is. A Balaton legöregebb vitorlása, az 1896-ben épült Kishamis kormányosa a balatoni nagyhajózás egyik legelismertebb és legnépszerűbb egyénisége. 1955-ben, 17 éves korában került a Balatonra. A gimnáziumi szünetben végzett nyári munkát a Vitukinál, ahol az éppen megkapott ultrahangos mélységmérővel kezdték elkészíteni a Balaton mélységi térképét. Nem csak szerelmese lett a tónak, de olyan ismereteket is szerzett, amelyeket a versenyzésben – főleg a Kékszalagon – máig is jól hasznosíthat.
Szöveg: Ruják István, Kép: VM Archív
