Virág Flóráék nyerték a Szüreti Regattát

A sikeres magyar katamarános versenyzőpáros, Virág Flóra és Molnár Dávid csapata nyerte a Szüreti Regattát az idei Kékszalag-győztes Petrányi Zoltán csapata előtt.

Az IRF nevű katamaránnal ment – méghozzá nem is akárhogyan – az idén egynaposra rövidült Szüreti Regattán a Koncz Ádámmal és Kaáli-Nagy Dániellel kiegészült sikeres magyar katamarános páros, Virág Flóra és Molnár Dávid csapata. A papíron kevésbé versenyképes Ventilo 28-as hajóval remekül teljesítettek, hiszen komoly vetélytársak előtt nyertek abszolútban. A második helyezett ugyanis az idei Kékszalag-győztes Petrányi Zoltán csapata lett a D35-ös Racing Djangóval, a harmadik helyen pedig Behek István által kormányzott Extreme 40-es Thunderbird végzett. A versenyt 166 hajó fejezte be, a részletes eredményeket itt lehet megnézni.

Flóra így számolt be a versenyről és a csapat felkészüléséről Facbook-oldalán: „Már régóta vágytunk arra, hogy nagy katamaránnal indulhassunk a Kékszalagon, de tavasszal a feszes Nacra 17 programunk miatt nem sikerült hajót szereznünk. Ősszel a kicsit nyugalmasabb időszakunk alkalmával felkerestük Váradi-Szabó Jánost, hogy Ventilo 28 lábas katamaránjával elindulhassunk a Szüreti Regattán. Rozsda örömmel vállalta kíséretünket és a Black Jack fedélzetéről biztosított számunkra egy legénységet Kaáli Dani személyében. Miután Jani bemutatta nekünk a hajót, 3 napot edzettünk a verseny előtt a csapattal.

Az előrejelzés alapján láttuk, hogy nekünk fog kedvezni az időjárás a könnyű hajó és legénységsúly miatt. Így is lett a versenyen.
Rajt után észleltük, hogy a tó közepén kezd elfogyni a szél és gondoltunk jobb lesz a part fele menni. Mikor megfordultunk a többi katamaránnak felpörgött a szél, nekünk meg lepörgött és nem fordulhattunk, mivel közel volt a part. A szél határán visszafordultunk, majd beálltunk a katamarán sor hátuljába. Innen jöttünk fel a Racing Django-ra a Tihanyi bójánál minden kis széllengést kihasználásával. Tihany és Siófok között sikerült átvennünk a vezetést, majd végig a bóját keresve és hátranézegetve tartottuk a pozíciónkat.
Eközben 8-9 csomóra felerősödött a szél és a következő szakaszra úgy döntöttünk, hogy fokkra cseréljük a genakkert. Vettük a bóját, megcsináltuk a vitorlacserét és mentünk tovább. Kísérő motorosunk, Rozsda gratulálva jött oda hozzánk, mi viszont nem értettük miért gratulál. Kellett pár másodperc, hogy rájöjjünk megnyertük a versenyt.

Köszönjük csapattagjainknak Koncz Ádámnak és Kaáli Nagy Dánielnek a munkájukat, Rozsdának a kíséretet, Váradi-Szabó Jánosnak a hajót!”

Fotók: TVSK Facebook

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.