Tetris-challenge: lebegő vízimentők

Világraszóló kihívást teljesítettek a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársai. A Tetris Challenge elnevezésű felhívásnak eleget téve ők is „kipakoltak”, de nem úgy, mint a többiek. Ők a vízen lebegve mutatták meg, hogy milyen felszereléssel dolgoznak. Ezzel a fotóval valószínűleg ők az elsők a világon.

A közösségi oldalakon terjed Tetris Challenge, vagyis az a különleges kihívás, amelyben a rendvédelmi szervek, mentők és tűzoltók felülről fényképezkednek le. Lefekszenek a földre és különböző alakzatokban maguk mellé helyezik felszerelésüket, így bepillantást nyerhet a néző, hogy milyen tárgyakat használnak munkájuk során – írta a Likebalaton.hu.

Néhány éve divat a világon, hogy az emberek az utazásaik alkalmával elpakolt tárgyaikat terítik ki a földre, így szemléltetve, hogy mit tartalmaz a hátizsákjuk. Ebből nőtte ki magát az új kihívás, amelyben mentősök, tűzoltók és rendőrök is megmutatkoznak. Magyarországon elsőként a Készenléti Rendőrség fotója hódította meg a közösségi oldalakat.

Készenléti Rendőrség (Fotó: Police.hu)

A láncot sokan folytatták, de a legnagyobb durranás mégiscsak a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) munkatársainak köszönhető. A Magyarországért Légimentő Alapítvány felhívására olyan fotót készítettek, ami még sehol sem látható. Itt ugyanis az elképesztően gyönyörű zöld Balaton vízén, a Rupert mentőhajóba kapaszkodva, lebegve láthatjuk őket, ahogy a kezükben tartják munkaeszközeiket.

Ilyen fotó még nem készült! (Fotó: facebook/ VMSZ – Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata és ÖTE)

– Jópofa dolgot szerettünk volna fényképezni, körbenéztünk az Interneten, de ilyent valószínűleg még senki sem csinált – mondta a likeBalatonnak Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője.
– Alsóőrsön, szolgálatba lépés előtt készült a fotó. Bár a móló mellé vagy a parton különböző hajós felszereléseket kipakolva is készülhetett volna a felvétel, de inkább mi az élethűségre próbáltunk törekedni. Kollégáim olyan egységes, vízhatlan védőruhát viselnek, amelyben késő ősszel és télen is a vízben lehet tartózkodni, szárazon tartja az embert. A sürgősségi betegellátásban használatos tárgyakat tartják a kezükben, amelyekkel adott esetben át tudunk szállni bármilyen másik bajba jutott hajóra. Van náluk aquaboard, vagyis vízen úszó hordágy, mentőbója, a vízhatlan, sárga Peli ládában gyógyszerek és vénás készítmények vannak, a feketékben – egyebek mellett – defibrillátor és EKG – mutatta be a részleteket Bagyó Sándor, aki hozzátette, hogy ők Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat hasonló jópofa bemutatkozására lennének kíváncsiak, őket hívták ki a játékban.

Arról, hogyan kutatnak a VMSZ munkatársai a víz alatt, itt olvashatsz!

Az biztos, hogy a Tetris Challenge ezzel szintet lépett, bár néhány nappal ezelőtt azt gondoltuk, hogy a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis által posztolt Gripen fotó mindent visz.

És hogy milyen jópofa fotók készültek még? Itt vannak a helikopteres légimentők!

Fotó: facebook/ Magyar Légimentő Nonprofit Kft.

Ezt pedig az Országos Mentőszolgálat posztolta!

Összeállította: Krausz Andrea

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.