Sport

Tucatnyi hajó, vagyis az élboly nagyja már a déli féltekén vitorlázik a Vendée Globe-on. Thomson továbbra is vezet. Le Cam hősiesen kitart a 4. helyen az R4-esével, pedig a verseny eleje óta csak a 11. a leggyorsabbak rangsorában, mégis 5 perccel veri magát. Nem lehet eléggé méltatni a teljesítményét, ezért megvizsgáltuk a számok tükrében.
Alex Thomson továbbra is vezet a Vendée Globe-on. Ahogy az várható volt, Jean Le Cam hősies küzdelme ellenére bukott egy helyet, Thomas Ruyant megelőzte, így János király már „csak” harmadik. Az élmezőny kicsit belassult, a követők pedig érkeznek, kicsit összetorlódhat a mezőny. Troussel a törött árbócával kiállt, Beyou a javítás után újraindult.
Nagyjából három részre szakadva, 17-21 csomós tempóval vitorlázik a passzátszéllel a Vendée Globe mezőnye. A körülmények ideálisak, mégis újabb komoly műszaki gond akadt az egyik hajóval: eltört Nicolas Troussel árbóca.
Újra a 61 éves Jean Le Cam vette át a vezetést a Vendée Globe-on: a veterán francia a hírhedten vakmerő Thomsonnál is meredekebben vágtatott be a Theta nevű viharba, és bevállalt egy elképesztően kemény menetet. Még legfőbb riválisának is elállt a szava tőle.
Átvette és egyelőre őrzi a vezetést a Vendée Globe-on Alex Thomson. A brit hajós kimaradt az Apvia, a PRB és a LinkedOut közötti fej-fej melletti meccsből, és taktikusan rövidebb utat választva hamarabb fordult délnyugatnak, mint a többiek. A terv eddig bejött – de egy újabb viharos éjszaka vár a mezőnyre, és Thomson épp a Theta közepét célozta meg…
„A jó vitorlázó legnagyobb fegyvere az alázat, itt sosem szabad elfelejteni, hogy a természet az úr!” – vallja Büki Gábor, aki nemrég meghívót kapott a magyar vitorlás válogatottba. A sportág csúcseseményének szánt Nemzetek Kupájában hazánkat a Sámánok képviselik.