VG: vezet a veterán, nyomában a Veszélyember

Minden elismerés megilleti a hatvanéves Jean Le Cam-et: immár két napja vezeti a Vendée Globe mezőnyét. Meglepetés: ma (még?) senkit sem ért újabb csapás.

Miközben a mezőny élén a veterán Jean Le Cam vágtat a szintén veteránnak számító IMOCA 60-asával, (nyomában Alex Thomson és a vadonatúj Hugo Boss) addig Jérémie Beyou holnap már be is ér Sables d’Olonne-ba. És bár a Vendée Globe előtti előversenyeken és teszteken látottak alapján sokan úgy tippelték, hogy a Charal szkippere ér be elsőként a célba, azt talán kevesen gondolták volna, hogy ez azért következik be, mert már az első héten vissza kell fordulnia. A francia vitorlázó egyelőre reméli, hogy egy alapos javítás után a többiek után eredhet, de az esélyei jelentősen csökkentek. A Charal több sebből is vérzik: Amedeohoz és Triponhoz hasonlóan Beyou is pórul járt az orrvitorla feszítő/rögzítő elemével (ezzel négy hajón is gond volt eddig). Ráadásul ez egy sor további meghibásodást is kiváltott (sérült az orrfedélzeti rögzítő pont és a backstay is), illetve egy víz alatti ütközés következtében megsérült a kormánylapát is. Szóval ez nem egy gyors szerelésnek ígérkezik a kikötőben…

Armel Tripon viszont abban reménykedik, hogy a vízen helyre tudja hozni a harmadik éjszaka beütött vihar során megsérült saját orrvitorla-rögzítőjét – ehhez azonban félre kell állnia La Coruna mellett. Ha sikerül a „műtét”, a mezőny után eredhet, de legalább kétnapnyi hátrányt gyűjt be – még az első napon hátraarcot csináló, de már a mezőny után igyekvő Amedeo is meg fogja előzni. Persze, hosszú még a verseny, drukkolhatunk a (jórészt) magyar hajóval versenyző szimpatikus franciának, talán még odaérhet a dobogóra is.

Jelenleg tehát Jean Le Cam vezet, nyomában Thomson 9 mérföldes hátrányban, majd Benjamin Dutreux (Omia – Water Family) következik. A negyedik helyen haladó Nicholas Troussel (Corum L’Epargne) behajózott egy forgalomtól lezárt területre, amiért még kaphat egy óvást a nyakába, de ennél is hamarabb érkezhet meg rá a versenyt korábban már egy ideig vezető Charlie Dalin (Apvia), aki alig több, mint 2 mérföldnyire van tőle. Hasonló hátrányban van Thomas Ruyant (LinkedOut) is Dalin mögött, akit viszont alig 1 mérföldnyi lemaradással követ fej-fej mellett a tegnap még javításokkal foglalatoskodó Kevin Escoffier (PRB) és Sam Davies (Initiatives-Coeur)

Egyelőre tehát úgy látszik: a régebbi hajókkal rajthoz állt versenyzők közel sem olyan esélytelenek, mint sokan hitték volna, mivel a high-tech szárnyas csodák szkipperei rendre különféle bajokkal szembesülnek. A dolog iróniája, hogy bár mindenki attól tartott, hogy maguk a foilok lesznek roppant sérülékenyek, azokkal idáig semmi gond sem volt…

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.