VG: egy kiállt, egy visszaállt, Le Cam vesztésben a technikával szemben

Alex Thomson továbbra is vezet a Vendée Globe-on. Ahogy az várható volt, Jean Le Cam hősies küzdelme ellenére bukott egy helyet, Thomas Ruyant megelőzte, így János király már „csak” harmadik. Az élmezőny kicsit belassult, a követők pedig érkeznek, kicsit összetorlódhat a mezőny. Troussel a törött árbócával kiállt, Beyou a javítás után újraindult.

Eltelt az első olyan nap a mostani Vendée Globe-on, amikor nem fogyatkozott, hanem éppenséggel nőtt a mezőny létszáma. Ez úgy lehetséges, hogy Troussel árbóctörése óta nem történt újabb nagyobb műszaki senkinél, (Troussel is jól van, motorozik a part felé), viszont a csapat gyorsan végzett Jérémie Beyou hajójának nagygeneráljával Sables d’Olonne-ban, és a Charal ismét kifutott, újra versenyben van. Majdnem ötezer mérföld hátránnyal. „Néha történhetnek csodák” – mondta Beyou azzal kapcsolatban, hogy mi motiválja arra, hogy a többiek után induljon. Végülis már az is egy kisebb csodával ért fel, hogy alig két nap alatt rendbe hozták a sok sebből vérző Charalt, és ismét el tudott rajtolni…

Nicholas Troussel kidőlt árbóccal motorozik a part felé

Az élen továbbra is Alex Thomson száguld, immár nagyjából 90 mérföldes előnnyel a második helyet nemrégiben átvevő Thomas Ruyant (LinkedOut) előtt. A francia vitorlázó honfitársa, a veterán Jean Le Cam kárára javított egy pozíciót. Le Cam eddig már kétszer is állt az élen, de elavult, foilerek nélküli IMOCA 60-asával tiszta körülmények között nem sokra megy a sokkal újabb szárnyas csodák ellen. (Megható az a történet, amit a roppant lelkes közösség tagjai által folyamatosan frissített Vendée Globe Hírek – IMOCA világa nevű Facebook-csoporton osztottak meg róla. E szerint Le Cam azt sem tudta, hogyan kell megnézni a rangsort a monitoron, így péntekig nem is volt vele tisztában, hogy vezet a versenyben!) A francia sajtó „János királyként” aposztrofálta a 800 ezer eurós költségvetésből induló Jean-t, aki a nyár eleje óta mindössze négyszer vitorlázott a versenyhajójával, amit aligha minősíthetünk alapos felkészülésnek… De nem a felkészülés hiánya miatt nincs meg a sebessége ahhoz, hogy felvegye a körülötte hajózók tempóját: Ruyant hajója, és a most közeledő Charlie Dalin IMOCA 60-asa is sokkal modernebb, mint az övé. Ezt jól mutatja, hogy Dalin (Apvia) jó másfél csomóval jobb tempót hoz Le Cam közvetlen közelségében, azonos szélviszonyok között, reggelre biztosan be is hozza alig 10 mérföldnyi hátrányát.

A negyedik pozíció viszont viszonylag sokáig tarthatónak tűnik a veterán francia számára, mivel az ötödik helyen haladó Kevin Escoffier (PRB) még jó száz mérföldnyi lemaradásban van. Louis Burton tartja a 6. helyet, akárcsak a verseny történetének első német versenyzője, Boris Hermann a hetediket. Sam Davies (is) megelőzte a pár napja még az élbollyal csapató Benjamin Dutreux-t, és ismét a nyolcadik.

Az élboly szép lassan belefut a Doldrumba, vagyis az Egyenlítő körüli szélcsendes térségbe, a hátrébb haladók így egy kicsit a nyukukra fognak torlódni – de persze ez csak átmeneti lesz. Ugyanakkor a hamarosan várható szélkeresős, taktikus, sok állással tarkított (kicsit amolyan Kékszalagos) körülmények között talán a Don Quijote módjára küzdő Le Cam ismét előhúzhat valamit a kalapjából…

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.