Zéró vírus, sok olvasmány – piacon a 2-es lapszám!

Megjelent a Vitorlázás Magazin 2020/2-es száma – amelyben egy sort sem írtunk a járványról. Helyette viszont annyi érdekes és hasznos olvasmányt zsúfoltunk bele, amennyit csak tudtunk. Rövid lapajánló.

Ha magyar versenyző nem is, de egy magyar hajó azért lesz a Vendée Globe-on – bemutatjuk, hogyan készült a Pauger Carbon remeke.

Mi a gond az utánpótlás-neveléssel? Erről elmélkedik Litkey Árpád „Játékban maradni” című cikkében.

Akár előző lapszámunk hajóméreteket elemező cikkében is helyet kaphatott volna az Antila két modelljének összehasonlítása: a 30-ast és a 33-ast bemutató „Családi ügy” című írásunk. Aki pedig a kevésbé Balaton-kompatibilis szépségeket kedveli, az a Moody 54 DS-ben és a Nautor’s Swan 98-asban gyönyörködhet.

A hölgyek helyet követelnek maguknak a vitorlázásban – de miért lenne fontos, hogy minél több nő vitorlázzon? Ezzel foglalkozunk Fókusz rovatunk terjedelmes összeállításában.

A csapatok már nagyban készülnek a 36. Amerika Kupaért rendezendő összecsapásra – bemutatjuk, ki hogy áll jelenleg. És ha már Amerika Kupa, akkor nem mehettünk el szó nélkül Nathanael Herreshoff alkotásai mellett sem – róla emlékszik meg Csernussi Gábor.

Új rekordot futott az IDEC sport a Tea Úton. Hogy mennyivel verték meg a franciák a korábbi csúcstartó olaszokat, az kiderül „Rázós utazás” című cikkünkből.

Földet is kerülünk, méghozzá többszörösen is: felvillantjuk az új kor-rekorder, egy ausztrál nagypapa portréját, bemutatunk egy kevésbé ismert magyar hölgyet, aki szintén megjárta a nagy utat, és Méder Áron történetét is felelevenítjük – most éppen egy új szemszögből. S ha már ennyit foglalkozunk ezzel a témával, összeszedtünk egy földkerülő kiskátét is – hátha sokan kapnak kedvet nekivágni. És megvizsgáltuk, milyen is a tengerész étrend.

Mivel itt az idénymunkák ideje, górcső alá vettük az algagátlást és a vízvonal alatti karbantartást. Tudja milyen a jó algagátló? Cikkünkből kiderül!

Bár az olimpia csúszik egy évet, Berecz Zsombor biztosan ott lesz – portré rovatunkban bemutatjuk a világbajnokot, „Az örök küzdőt”. És küzdenek az olimpiai kvótáért Virág Flóráék is, egy kávé mellett megkérdeztük, hogy állnak.

Autós cikkért ezúttal nem mentünk a szomszédba, inkább összeszedtük, milyen típusok állnak jellemzően a kikötőkben, és sorra bemutatjuk őket. És még egy sor további témát is említhetnénk – de minek? Maradjon néhány meglepetés is, ha végre kézhez kapják az idei második lapszámot.

Ne felejtsék: hajózni muszáj, hajózásról olvasni pedig jó.

Keresse az üzletekben, vagy olvassa digitálisan: digitalstand.hu/vitorlazasmagazin

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.