Parádésan tért vissza Berecz Zsombor

Futamgyőzelemmel tért vissza az aktív versenyzésbe Berecz Zsombor a Kieler Wochén – hiszen első nekifutásra futamot sikerült nyernie. Akárcsak Vadnai Benjamin.

Futamgyőzelemmel tért vissza az aktív versenyzésbe Berecz Zsombor a Kieler Wochén – hiszen első nekifutásra futamot sikerült nyernie. Akárcsak Vadnai Benjamin.

Sikeresen tért vissza a nemzetközi élmezőnybe a finnes Berecz Zsombor kéztöréssel járó biciklibalesetéből felépülve. A 69 egységet számláló, rendkívül erős mezőnyben – a finnes élversenyzők közül csak a riói bajnok Giles Scott és a Marseille-ben, az idei világkupadöntőn győztes brazil Jorge Zarif hiányzik – Berecz Zsombor megnyerte a harmadik futamot, előtte futott egy 8. helyet is, a többi helyezése 16. és 28. között szóródott. Így hat futamot követően a 11. helyen tartózkodik. A finnes mezőny elején két új-zélandi és két brit versenyző áll. Vezet az új-zélandi Maloney, a brit Wright előtt, majd Junior következi, negyedik pedig a brit Cornish – számolt be róla a hunsail.hu.

A másik férfi egyszemélyes – szintén olimpiai – hajóosztály, a Laser Standard mezőnyében Vadnai Benjamin és Vadnai Jonatán állt rajthoz. Vadnai Benjamin rögtön a selejtező első futamában győzött, majd a negyedikben 5. lett, az aranycsoportban pedig 11. és 7. helyekkel kezdte a döntőt. Ezzel hat futam után a 11. helyen áll a 118 fős mezőnyben. Testvére Jonatán a selejtezők során a 16 és a 23. helyek között vitorlázott, a döntőben nagyjából ugyanitt, s ezzel összetettben a 28. helyen tartózkodik – természetesen ugyancsak az aranycsoportban.

Sikerek más hajóosztályokban is

A Kieler Woche programjában az olimpiai osztályok versenyei előtt egy csomó, az olimpián nem szereplő, illetve utánpótlás-hajóosztálynak is rendeznek versenyeket. Ezek közül a volt olimpiai osztály Repülő hollandiban a sokszoros világ- és Európa-bajnok Majthényi-Domokos kettős a 3. helyen végzett.

A 29er utánpótlás-hajóosztályban a Jeney Máté-De Jonghe Artúr a  bravúros 14. helyet szerezte meg 114 hajó között. Mégpedig úgy, hogy a selejtezőben 4., 6. és 8. helyeket is szereztek. A döntőben pedig az utolsó előtti futamban a második helyen értek célba. Következő magyarként a Kocsis Bálint-Pavlik András duó 31. lett. A többi magyar egység közül Ralovich Dávid-Badar Bence az 57.; Lászlófy Levente – Arányi Barna a 68.; Lászlófy Ábel – Petrányi Botond a 70.; Bartis Hajnalka – Kassai Márkó a 72.; Mészely Botond- Kis Kapin Károly a 101.; Fodor Ákos – Seres Dániel pedig a 111. helyen végzett összetettben.

Fotó: Bogee Tóth – Berecz Zsombor Facebook-oldala

Kövess minket a Facebookon is.