Jön az idei Zöldszalag is!

Már csak 17 nap van hátra az idei, immár 11. Zöldszalag Regattáig. Az elektromos hajók minden évben megrendezett nagy versenyére az idén nagyjából 50 hajót várnak a rendezők. A verseny ezúttal is a megszokott helyen az idei évre teljesen megújult Balatonfői Yacht Clubban kap helyet. 

A július 29 és 31 között kerül megrendezésre a 11. Zöldszalag regatta. A szervező Balatonfői Yacht Club közel 50 teljesen elektromos hajó indulására számít az idei regattán. A rendezvény fő témája az elektromos hajózás, de a résztvevők más elektromos járműveket is megismerhetnek a hétvége során, például a Mercedes legújabb elektromos autóit a Pappas Autó jóvoltából, de találkozni lehet majd a német Lampugával is, akik világszínvonalú elektromos szörf deszka gyártóként vesznek majd részt az eseményen. A többnapos rendezvényen résztvevők száma évről évre nő, ami egyértelműen az elektromos hajózás rohamos népszerűség növekedésének tudható be a Balatonon. Az első, még 2012-ben rendezett versenyen mindössze 12 hajó állt rajthoz, míg az idén várhatóan már négyszer annyi, mintegy 50 induló vág neki a távnak. A Zöldszalag regatta azért született meg, mint rendezvény, hogy mindenki számára bizonyítsa azt a tényt, hogy az elektromos hajók képesek egy feltöltéssel jelentős távolságokat is megtenni a Balatonon. A verseny alapvetően tökéletes leképezése annak az életérzésnek, amelyet mindenki keres amikor elektromos meghajtású hajót vásárol magának a családjának vagy a baráti körének. Az e-hajók nem száguldanak, csak csendben, méltósággal suhannak a versenyen, hiszen a környezetbarát meghajtásuk nem feltétlenül a sebességre, hanem a hosszú menetidő elérésére van optimalizálva. A hajók jellemzően 7-9 km/h-ás sebességgel tudják le a 10 fix pont értintésével és keleti medence teljes egészének behajózásával teljesítendő túraversenyt.

A különleges verseny tulajdonképpen egy klasszikus csillagtúra a vízen, a hajósoknak a verseny szervezőitől kapott térkép segítségével különböző tájékozódási pontokat kell megkeresniük, és lefotózni, ezzel bizonyítva annak “érintését”. További nehezítés, hogy a check-pontok némelyike a szárazföldön, kikötőkben lesz! A versenyre gyakorlatilag bárki nevezhet, aki elektromos meghajtású hajóval rendelkezik, az eredményeket külön osztályokba sorolva (méret és akkumulátor-kapacitás szerint) értékelik. A hajók egyszerre vágnak neki a távnak 30-an szombaton délben, de aztán mindenki a saját taktikája szerint haladhat a pályán.

A helyszín a teljes megújuláson és bővítésen átesett Balatonfői Yacht Klub mely abszolút luxus körülményekkel, kiváló ételekkel, italokkal és világszínvonalú infrastruktúrával várja a versenyen résztvevő hajósokat és vendégeket.

További információ a versenyről:

www.zoldszalagregatta.hu

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.