Bajban a World Sailing az olimpia halasztása miatt

Nehéz anyagi helyzetbe került a Nemzetközi Vitorlás Szövetség (WS) a tokiói olimpia halasztásával, ezért a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól (NOB) vár segítséget.

Kim Andersen, a szövetség elnöke az ötkarikás sportágakkal foglalkozó insidethegames.biz-nek elmondta, hogy már tárgyalnak a NOB-bal, melytől áthidaló támogatást kértek, hogy megőrizzék a működőképességüket.

A sportági szövetség bevételeinek jelentős részét adja a játékok után járó részesedés. A tavaly novemberben elfogadott költségvetésben a londoni székhelyű WS 2020-ban kevéssel 10 millió font feletti plusszal számolt, úgy, hogy a tokiói olimpia bevételéből járó részesedése 12,24 millió font, ami nélkül 2 millió font körüli hiány keletkezne a szövetségnél.

Andersen elmondta azt is, hogy már több költségcsökkentő intézkedést bevezettek, dolgozóik 80 százalékát szabadságolták, s állományuk nagy részétől kérték, hogy fogadjanak el egy 20 százalékos fizetéscsökkentést. Közben az elnök a londoni iroda bérleti díjának mérséklése érdekében is tárgyalásokat kezdett.

A vitorlázók mellett számos más sportág van, melynek bevételeihez elengedhetetlenül szükséges az olimpia utáni részesedés, ezért a NOB részéről korábban John Coates, a tokiói koordinációs bizottság vezetője már ígéretet tett arra, hogy egyetlen nehéz helyzetbe került szövetséget sem hagynak csődbe menni. A bizottság minden szervezettel külön tárgyal a kialakult helyzetről, és igyekszik segíteni, ám elvárja tőlük, hogy költségcsökkentő lépéseket tegyenek, mielőtt anyagi segítséget kérnek a NOB-tól.

(MTI)

fotó: World Sailing

Hogy mi lesz a folytatása a sok kritikát és radikális hajóosztály változtatásokat is hozó Kim elnöklésének, az reméljük nem egy Andresen meséhez fog hasonlítani. Az egyes versenyzői köröktől sok kritikát kapott Andy Hunt World Sailing vezérigazgatói posztja 2019 októberben lejárt. Az új jelölteket előkészítették egy választásra, de Andersen a koronavírus helyzetre és erős takarékossági intézkedésekre hivatkozva leállította a folyamatot. Andy Hunt karakteres sportmarketinget hozott a vitorlázásba, de sokan kritizálták, hogy a sportág országonkénti eltéréseit és sokféleségét nem veszi eléggé figyelembe. Andy sokszor kapta nyakba a kritikát, hogy nincs vitorlázó múltja és tevékenysége alatt sok felhördülést okozott radikális változtatásaival.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.