A Fifty-Fifty nyerte a Pünkösdi Regattát

A Raiffeisen Fifty-Fifty nyerte a nem éppen nyárias időben lezajlott Pünkösdi Regattát az RSM és az MKB-Euroleasing-Prospex előtt. Képes beszámoló.

Közel 60 km-es versenypályán zajlott május 23-án a Helly Hansen Pünkösdi Regatta, ahol a változékony időjárás alaposan megdolgoztatta az indulókat. A 203 egységből 175 hajó futott be. A győztes a Raiffeisen Fifty-Fifty lett, az egytestűek közül a Principessa érkezett elsőként a balatonföldvári célba, míg a hagyományos egytestűek mezőnyében a Pannónia bizonyult a legeredményesebbnek.

Szinte szélcsendben rajtolt el a Helly Hansen Pünkösdi Regatta mezőnye vasárnap 9 órakor, majd a 13 órakor érkező észak-nyugati élénkülés felgyorsította a mezőnyt – tudósított a punkosdiregatta.eu.

Lecsapott az esős idő a mezőnyre 2021. május 23-án
Fotó: Török Brigi

A jó hangulatú verseny során szinte csak izgalmas pillanatok voltak. Kezdetben a szélcsendes rajtnál tapasztalt helyezkedés, majd az erősödő szél, és az intenzív hullámzás tette próbára az egységek tudását. A regattán néhány hajó technikai hiba miatt kiállásra kényszerült, személyi sérülés azonban szerencsére egyik esetben sem történt.

Nézd meg Böröcky Bulcsú fotóit!

Az első helyen, közel 13 perces előnnyel a Raiffeisen Fifty-Fifty érkezett Józsa Márton kormányzásával, második lett a tavalyi Kékszalag-győztes, a Vándor Róbert vezette RSM. Harmadikként pedig a Kaiser Kristóf kormányozta Euroleasing-Prospex Team érkezett a célba.

A Helly Hansen Pünkösdi Regatta útvonala
Forrás: punkosdiregatta.eu
Nyitókép: Raiffeisen Fifty-Fifty Facebook

 

Eredmény – Abszolút:

1. Raiffeisen Fifty-Fifty – Józsa Márton Miklós / HYC – Célba futás: 12:21:00 3:21:00

2. RSM – Vándor Róbert /OSC – Célba futás: 12:33:40 3:33:40

3. MKB Prospex – Dr. Kaiser Kristóf / Hajógyár SE – Célba futás: 12:34:02 3:34:02

4. New Black Jack – Nagy R. Attila / BYC – Célba futás: 12:36:10 3:36:10

5. Racing Django – Petrányi Zoltán /EGIS – Célba futás: 12:41:46 3:41:46

6. Ribstory – Behek István /MEVE – Célba futás: 12:52:00 3:52:00

7. Principessa – Oroszlán Péter /BYC – Célba futás: 13:55:53 4:55:53

8. Sponsor Wanted – Király Zsolt / RVE – Célba futás: 14:11:04 5:11:04

9. Pannónia – Jordán Balázs /GYSKE – Célba futás: 14:19:26 5:19:26

10. Sirocco – Cittel Lajos /MTDSC – Célba futás: 14:23:56 5:23:56 10

Török Brigi remek képei a galériában!

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.