<strong>Úgy tűnik, komoly vetélytársa akadt az egyelőre főleg csak egymás közt versengő Wally Centóknak: az egyik legjobb francia tervezőiroda hajója, a százlábas Nomad IV a Finot-Conq cég szerint ebben a méretben a világ jelenlegi leggyorsabb egytestű cruisere. Márpedig sem a Leopardnak (ami egy berendezett, de mégiscsak 99 lábas versenyhajó), sem a nevükben is 100-as Wally Centóknak nem kell sebességi problémákkal küzdeniük, hiszen bőven képesek 20 csomó feletti sebességre. Amikor azonban a Finot-Conq kijelent valamit, arra jobb odafigyelni.</strong>
Hajóbemutatók
<strong>A január klasszikusan a hajókiállítások időszaka. Előbb a több mint 300 kiállítót felvonultató, az ExCel centerben rendezett London Boat Show (képeinken), majd a düsseldorfi vásárban megtartott németországi hajós seregszemle nyitotta a kiállítási szezont. Februárban pedig a budapesti vásárra készülhetünk.</strong>
Az őszi kenesei hajókiállításon sokaknak feltűnt egy negyven lábas egyedi építésű vitorlás. Vonalvezetése, fedélzeti dizájnja és belső kialakítása is „kilóg” a megszokott formákból. Mint minden újítás, úgy ez is feszegeti a megszokott határokat és ebből adódóan megosztja a közönséget. Személyes közvélemény-kutatásom alapján többségben vannak azok, akiknek tetszik a koncepció. Bemutatjuk a hazai hajógyártás legújabb gyöngyszemét.
Az „Év Hajója” nemzetközi választás eredményére mindig érdemes odafigyelni. Az idén pedig különösen, hiszen csupa olyan hajót ítélt a legjobbnak a szakzsűri, amelyek a Balatonon is kitűnően használható. A kategóriagyőztesek közül kiválasztott Év Hajója pedig egy olyan konstrukció, amely remek átmenetet kínál a többtestű osztályok felé.
Jónéhány legendás veterán hajó vitorlázik a Balatonon, amelyről szinte minden vitorlázó hallott már, története közismert, és szinte minden vitorlás „high-society” rendezvényen feltűnik. De akad egypár olyan is, amiről csak kevesen tudnak, kerüli a feltűnést és a reflektorfényt, pedig szépsége és históriája egyedülálló. Ilyen Szászvári Péter 1936-ban készült huszonötös túrajolléja, a Lutra II.
Kövess minket a Facebookon!
- Segélyhívó, vízirendőrök és egyéb hasznos tanácsok a rendőrségtől a strandoláshoz
- Rendhagyó veszprémi helyszín, különleges koncertélmény
- Balatonfüred ikonikus épületévé válhat a most díjazott MoMű
- Soponyai Gézára, a legendás balatoni hajós és hajóépítőre emlékezünk
- Halott Pénz – Járai Márk: a teljes gyerekkoromat meghatározta a Balaton
- Tour de Hongrie – Peter Sagan: örülök, hogy itt lehetek és hogy országúton versenyezhetek
- Lovagi bemutató és élménykovácsolás a veszprémi Gizella Napokon