ESS 2. FORDULÓ, CSINGTAO: FIATALOK ÉS FORRÓFEJŰEK

Sima győzelmet aratott az Alinghi az Extreme Sailing Series kínai fordulójában, de az összecsapás a fiatalok megerősödéséről és forrófejűségéről marad emlékezetes. A Land Rover BAR Academy eddigi legjobb eredményét produkálta, az új-zélandi csikócsapat viszont hiába volt gyors, kizárták őket egy futamról.

Szöveg: Simon István Képek: ESS

A közlekedés és a sport – benne a vitorlázás – elképesztő fejlődésére, a Kínában gazdára találó vitorlás hajók számának ugrásszerű növekedésére tekintettel nem meglepő, hogy az Extreme Sailing-sorozat idén április végén is visszatért Csingtaóba. Immár hetedik alkalommal. A hatalmas ország délkeleti részén található város Fusan-öblének jellemzője, hogy a kiszámíthatatlan erejű és irányú szél már a 2008-as pekingi olimpiai játékok résztvevőit is gyakran megtréfálta. Nem volt ez másként az Extreme Sailing Series idei vendégszereplésekor sem: az első napon hat helyett csak három futamot tudtak megtartani, a második napot pedig le kellett fújni a „szél érdeklődésének hiánya” miatt.
Miután az ománi idénynyitón alulmaradtak az SAP Extreme Sailing Teammel szemben, az Alinghi legénysége égett a tettvágytól Kínában. Arnaud Psarofaghis fiai a gyenge szélben egy győzelemmel és két másodiki hellyel nyitottak Csingtaóban, amivel szemben a dánok és a Red Bull Sailing Team – az 51. születésnapját a verseny idején ünneplő volt olimpiai bajnokkal, Roman Hagarával az élen – egy-egy futamsikerrel tudtak válaszolni. Ezután viszont elült a szél, és a versenyigazgató kénytelen volt szüneteltetni a viadalt. A pihenőnapnak kiadott második napot arra használták ki a szervezők, hogy a szabadkártyával induló Team Extreme élére visszatért Liu Xue-t (akit vitorlázó körökben leginkább Blacknek ismernek) ünnepeljék. A „Fekete kalóz” abszolút helyi menő, Csingtaóban született, és 24 éves kora ellenére máris óriási népszerűségnek örvend a kínai fiatalok körében. Egy évvel ezelőtt a China One szkippereként mutatkozott be az ESS-ben, korábban pedig részt vett a Volvo Ocean Race 2014/15-ös kiírásán a Dongfeng fedélzetén. „Az Extreme-sorozat teljesen más, mint a Volvo Ocean Race: ezeken a GC32-es katamaránokon lehetetlen aludni!” – viccelődött Liu. „Az ESS-ben sprintversenyek vannak, amiken végig 100 százalékosan oda kell tenni magunkat. A VOR ezzel szemben kilenc hónapig tart, itt be kell osztani az erődet, tudnod kell, mikor kell higgadtnak maradni és mikor kell mindent beleadni” – magyarázta „Black”.

Vasárnap hajnalban megélénkült a szél, és a mezőny nekilátott behozni a lemaradást. Az Alinghi és az SAP csapata erősen kezdett, ám arra senki sem számított, hogy legnagyobb ellenfelük a csupa 24 év alatti fiatalból álló Land Rover BAR Academy lesz! Sir Ben Ainslie juniorcsapata – amelyet az Amerika Kupán induló nagycsapat utánpótlás-nevelésére hoztak létre – nagyon odatette magát, Rob Bunce és társai valósággal lubickoltak a 20 csomósra erősödött szélben. A hét futamból csak egyszer nem végeztek a legjobb három hajó között, ezzel az összetett utolsó helyéről a másodikra ugrottak előre! „Lenyűgözött a csapattársaim profi hozzáállása” – értékelt Bunce. „Amikor csak lengedezett a szellő, képesek voltunk türelemmel várni, majd amikor feltámadt a szél, odatettük magunkat. Mindenki száz százalékosan kivette a részét ebből a nagy menetből – ránk fért már egy ilyen siker!”
A nap másik nagy előrelépője az NZ Extreme Sailing Team volt. Chris Steele irányításával az új-zélandiak négyszer végeztek dobogós helyen, ezzel felzárkóztak az összetett harmadik helyére, csupán 2 ponttal elmaradva a britektől. „Még tanuljuk a stratégiát, hogy hogyan kell beosztani az erőnket egy 17 futamos regattán, de jó irányba haladunk” – mondta Steele.

A fiatalok lelkesedése azonban túlment az ésszerűség határán. A kiwik éppen az Alinghivel és közvetlen riválisukkal, az LR BAR Academyvel csatáztak az utolsó előtti futam megnyeréséért, de az egyik fordulónál oldalról megtorpedózták a svájci hajót. Psarofaghis azonnal feltartotta a piros zászlót a fedélzeten, jelezve a szabálytalanságot a versenyigazgatóságnak, amely nem sokat teketóriázott: a videofelvétel visszanézése után kizárta az NZ Extreme Sailing Teamet! A futamot az Oman Air nyerte, az Alinghit előléptették másodiknak, az osztrákok pedig a harmadik hellyel javítottak addigi, nem túl fényes mérlegükön. Hiába nyerte az Oman Air a dupla pontokért zajló utolsó futamot, az Alinghinek a negyedik hely is elég volt ahhoz, hogy megszerezze a győzelmet. A 17 futamból tizenegyszer végeztek dobogós helyen, négyet megnyertek, győzelmük jogosságához nem férhet kétség. A Land Rover BAR Academy fennállása legjobb eredményét könyvelhette el a második hellyel, míg a harmadik Oman Air gárdája egy pontra zárkózott fel az SAP Extreme Sailing Team mögé a bajnokságban.

Az extrém vitorlás sorozat június végén, a festői szépségű Madeira szigetén folytatódik.

VÉGEREDMÉNY – Csingtao (Kína), 2017/2. forduló

1. Alinghi (SUI) Arnaud Psarofaghis*                           184 pont
2. Land Rover BAR Academy (GBR) Rob Bunce*         173 pont
3. Oman Air (OMA) Phil Robertson*                             168 pont
4. SAP Extreme Sailing Team (DEN) Jes Gram-Hansen* 168 pont
5. Red Bull Sailing Team (AUT) Roman Hagara* 166 pont
6. NZ Extreme Sailing Team (NZL) Chris Steele* 164 pont
7. Team Extreme (CHN) Liu “Black” Xue*                       121 pont
* A hajó szkippere

Az Extreme Sailing Series állása 2 futam után:

  1. Alinghi (SUI) 23 pont
    2.         SAP Extreme Sailing Team (DEN)   21 pont
    3.         Oman Air (OMA)                               20 pont
    4.         Land Rover BAR Academy (GBR)   18 pont
    5.         Red Bull Sailing Team (AUT)            17 pont
    6.         NZ Extreme Sailing Team (NZL)      15 pont

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.