A VG hősei: Jérémie BEYOU (Charal)

A 2018-as Volvo Ocean Race-et megnyerő Dongfeng csapatban is aktív tagként közreműködő Beyou sosem félt attól, hogy úttörő legyen, ha a vitorlázásról volt szó. Még mielőtt célba ért volna a 2016-2017-es Vendée Globe mezőnye, elhatározta, hogy új hajót épít a 2020-2021-es viadalra.

Ennek az elszántságnak köszönhető, hogy a Charal már több mint két éve, 2018 augusztusában kifuthatott a tengerre, amikor a vetélytársak többsége még csak dédelgette az indulás gondolatát. Beyou korai rajtja egyúttal azt is jelentette, hogy a 44 éves szkippernek rengeteg ideje volt, hogy kiismerje új társa viselkedését. A keményfejű Jérémie a győzelmek és a kudarcok során szerzett tapasztalatok segítségével építette fel önmagát. Fokozatosan megtanulta leküzdeni az izgulást és abban hisz, hogy csinálni kell a dolgokat, méghozzá jól.

A Charal nem sokkal a „születése” után megmutatta a benne rejlő potenciált a 2019-es Rolex Fastnet Race-en, amit magabiztosan megnyert. Közben a kormányos megtanulta, hogyan kell tökéletesen egyensúlyban tartani a radikálisan új hajót, amelynek futása során a repülésre, vagyis a foiling-technika tökéletesítésére helyezték a hangsúlyt. Ez többé-kevésbé sikerült az idei Vendée Arctique Les Sables d’Olonne regattán, ahol harmadikként futott célba, nem sokkal lemaradva honfitársa, Fabrice Amedeo mögött (aki szintén ott lesz a Vendée Globe-on).

 

Beyou felfogása szerint semmit sem szabad természetesnek venni, csak kemény munkával lehet előnyt kovácsolni. Ezek alapján arra számíthatunk, hogy legkésőbb az embert próbáló déltengeri szakaszon csatlakozni fog a győzelmi esélyesekhez.

Fotó: DPPI

A teljes portré-sorozat a Vitorlázás Magazin 2020/6-os számában olvasható!

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.