Közösen fejlesztik a vízi élmény-turizmust

Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élmény-turizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén.

Stratégiai együttműködésre lépett a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) és a Balatoni Elektromoshajózási nKft., így a jövőben közösen dolgoznak a balatoni vízi élmény-turizmus fellendítésén és a kikötői infrastruktúra fejlesztésén.

Az erről szóló  megállapodást ünnepélyes keretek között 2017. december 14-én csütörtökön írta alá Prof. Kollár Lajos, a szövetsége elnöke és dr. Viszkei András, a cég vezetője. A Balatonon és kisebb tavainkon a hajózás több mint 150 éves múltra tekint vissza, a tó – Budapest után – a leglátogatottabb turisztikai célpont. Jelenleg Magyarországon több, mint 8 ezer vitorlás kishajót tartanak számon, ezek jelentős része a Balatonon található. A tavon futó elektromos hajók száma jelenleg mintegy 600-ra tehető, amelyek között a legkisebb csónakoktól kezdve egészen a 40 lábas yachtokig mindenféle hajótípus megtalálható.

Prof. Kollár Lajos, az MVSZ elnöke a szerződés aláírását követően elmondta: a szövetség kiemelt stratégiai célja, hogy a vitorlázás népszerűsége nemcsak versenysportként, hanem turisztikai és szabadidős tevékenységként is jelentősen növekedjen az elkövetkező években. Ehhez megfelelő kikötői infrastruktúra szükséges, amely egyaránt képes a versenysport és a vízi élményturizmus igényeit magas szinten kiszolgálni. A Balatonon már elindult a turisztikai célokat támogató kikötő minősítési rendszer kialakítása és  inőségbiztosítása, amely ezt a célt szolgálja.

Dr. Viszkei András, Balatoni Elektromoshajózási nKft. ügyvezetője rámutatott: bár a világon a kedvtelési célú hajók háromnegyede motoros hajó, itthon a belvizeink egy részén, főleg a Balatonon nem lehet kedvtelési céllal belső égésű motoros hajót használni. Erre a vitorlások mellett az elektromos hajók jelenthetik a hajózni vágyóknak az alternatívát. A balatoni kikötői infrastruktúra fejlesztése és hálózatba kapcsolása során, ezért kiemelt figyelmet kell fordítani az elektromos hajók és azok használóinak vitorlásoktól eltérő igényeire (például a megfelelő áramvételi lehetőség) is. Az aláírók egyetértettek abban, hogy a balatoni kishajózás népszerűségének növekedése a turisztikai szezon meghosszabbításához és a vendégek számának növekedéséhez egyaránt jelentősen hozzájárul. A kishajós turizmus a többi idegenforgalmi szolgáltatással (szálláshelyek, vendéglátók, fesztiválok, egyéb attrakciók) karöltve olyan egyedülálló magyar turisztikai termékké válhat, amelyet széles tömegek vehetnek igénybe bel- és külföldön egyaránt.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.