Sport

Nem kevesebb, mint hét J-osztályos hajó versenyzett egymás ellen az Amerika Kupa bermudai döntőjének alkalmával tavaly. A legszebb vitorlásoknak tartott jachtok az Amerika Kupa történetének meghatározó részei, hiszen 1930 és 1937 között ilyenekkel mérkőztek a címért. De korábban még soha, sehol nem állt össze egyetlen flottába ennyi egység belőlük - ami nem is csoda, hiszen összesen csupán tíz eredeti példány készült, és csak négy élte túl a második világháborút. Manapság azonban nem is másodvirágzását, hanem igazi aranykorát éli ez a fantasztikus hajóosztály. Magazinunk következő, február 14-én megjelenő számában részletesen is foglalkozunk a J Class történetével, addig pedig itt ez a lélegzetelállító videó!
Bármi megtörténhet a Volvo Ocean Race negyedik szakaszán – írtuk egy nappal ezelőtt. És igazunk is lett: alaposan változott a helyzet. A Scallywag utolsóból első lett. Megmagyarázzuk a „csodát”.
Több napja tart a késhegyre menő csata a Volvo Ocean Race negyedik, Melbourne-ből Hong Kongba vezető szakaszán a mezőny éllovasai között. Az első három helyezett egy mérföldön belül hajózik!
Nagyon szoros a verseny a Volvo Ocean Race mezőnyének egységei között, mint most, a negyedik, Melbourne-ből Hong Kongba vezető szakasz majdnem felénél. Az első három egy mérföldön belül hajózik!
A téli kényszerpihenő remek alkalom visszatekinteni egy kicsit az előző szezonokra. Ezt tettük mi is. Archívumunkban kutakodva bukkantunk erre az éppen tíz évvel ezelőtt megjelent sztorira a Speedboat történetéről.
Hagyományteremtő szándékkal rendezi meg szombaton Balatonfűzfő önkormányzata és a Jézus Szíve Plébánia a Balaton megáldását. A szertatásra a Fűzfő Marina kikötőben kerül sor a 10 órakor, a Jézus Szíve Plébániatemplomban rendezett szentmise után.
Nem kényeztette el ezen a télen a jégvitorlázás szerelmeseit az időjárás, hiszen még nem fagyott be a Balaton – és az előrejelzések szerint egyelőre nem is fog. Így inkább ezzel a különleges sztorival próbáljuk részben kárpótolni a sport rajongót: íme, egy motorkerékpár és egy jégvitorlás versenye!
A Déli óceán horrorja után egyre javuló, szinte nyárias időben sprintel a Volvo Ocean Race mezőnye a negyedik, Melbourne-ből Hong Kongba vezető 5500 mérföldes szakaszán. Egyelőre csupán egyetlen taktikai különbség lehet a csapatok között: ki mennyire távolodik el Ausztrália partjától.
Jelentősen átalakultak a csapatnévsorok a VOR negyedik szakasza előtt. Olyan sztárok és nagy nevek érkeztek, mint Franck Cammas, Rome Kirby, Jeremie Beyou, Grant Wharington – ugyanakkor kiszállt Peter Burling, az Amerika Kupa győztes skippere.
A 2017-es év végén közzétette a Magyar Vitorlás Szövetség minden hajóosztály bajnokságának első három helyezettjének névsorát. Lapunkban hagyományteremtő céllal közzétesszük a teljes dicsőségtáblát. Íme 2017 legjobbjai!
Kövess minket a Facebookon is.