VOR Leg6: ugyanaz a nyúl kétszer a kalapból

Bejött a Scallywag és az AkzoNobel alternatív stratégiája a Volvo Ocean Race hatodik, Hongkongból Aucklandbe vezető szakaszán, hiszen a hollandok és a sárkányosok álltak az élre!

Bejött a Scallywag és az AkzoNobel alternatív stratégiája a Volvo Ocean Race hatodik, Hongkongból Aucklandbe vezető szakaszán, hiszen a hollandok és a sárkányosok álltak az élre!

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

Kevesen fogadtak volna arra, hogy kétszer is elő tudja varázsolni ugyanazt a nyulat a kalapból a Hongkongba vezető szakaszon meglepetés-győzelmet arató Scallywag csapat. Akkor annak köszönhették a sikert, hogy a többiektől elszakadva, az előrejelzésekre fittyet hányva hamarabb fordultak rá a célra, mint a mezőny nagy része. Nos, a sárkányosok (és a hollandok) ismét ezzel a „kanyarlevágással” próbálkoztak, és a jelek szerint ismét bevált az ötlet. Igaz, kezdetben több mint 50 mérföldes hátrányba kerültek, amint keletebbre húzódtak az ígért erősebb szelet kereső flottától, de aztán két nap alatt előnyt kovácsoltak a hátrányukból. Legfeljebb amiatt lehet kevéssé őszinte a sárkányosok mosolya, mert a szemfüles hollandok is lemásolták a stratégiájukat – méghozzá náluk is ügyesebben alkalmazva azt, így az AkzoNobel hajója 22 mérföldnyire előttük jár a külön úton. Simeon Tinenponték egyre jobban el is húznak a Scallywagtől az élen, hiszen jellemzően 3-4 csomóval gyorsabban képesek száguldani ugyanolyan irányban és ugyanazzal a széllel, mint azok.

Ráadásul az egész mezőny is szinte csak látótávolságban van tőlük. A hongkongi szakasznál a Scallywag a táv utolsó harmadánál lepte meg a többieket az alternatív stratégiával, így nem volt idő elkapni őket a célig. Most viszont már a hatezer mérföldes út egyharmada után kiderült, miben sántikál a két renitens csapat, és a többiek talán még időben kapcsoltak. Legalábbis erre utal, hogy a két korábbi élmenő, a MAPFRE és a Dongfeng szinte azonnal ejteni kezdett, folyamatosan csúsznak rá a versenyt vezető két csapatra Észak-nyugatról. A harmadik helyen közeledő MAPFRE hátránya jelenleg 52, a Dongfengé 53 mérföld, ami nem sok, tekintettel arra, hogy még 3200 mérföld van hátra a célig. Az ötödik helyen hajózó Team Brunel sincs túlságosan elmaradva, hiszen hátránya további tíz mérföld, viszont a sort záró Turn the Tide on Plastic már 90 mérföldes lemaradásban van az élen álló hollandok mögött. Vagyis aligha ez lesz az a szakasz, amikor Dee Caffari skipper gárdája meglepetést szerezhet a rajongóinak.

A hatodik szakaszon csak hat csapat indult, mivel a hongkongi befutó előtt halászbárkával ütköző Vestas 11th Hour Racing VO65-ösét nem sikerült rendbe hozni a rajtig. Az tegnap érkezett Aucklandbe, ma már dolgoznak rajta, hogy a következő, Brazíliába vezető etapra vissza tudjon állni a versenybe a dán-amerikai csapat.

 

 

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.