Az ötödik kikötői verseny után újra élen a MAPFRE

Ismét a spanyol csapat vezeti a kikötői versenyek összesített eredménytabelláját a Volvo Ocean Race-en, miután a MAPFRE nyerte a guanghzoui versenyt. A hongkongi futam óta élre állt Dongfeng leszerepelt a hazai közönsége előtt.

Ismét a spanyol csapat vezeti a kikötői versenyek összesített eredménytabelláját a Volvo Ocean Race-en, miután a MAPFRE nyerte a guanghzoui versenyt. A hongkongi futam óta élre állt Dongfeng leszerepelt a hazai közönsége előtt.

Szöveg: Vitorlázás Magazin, Fotó: VOR

Két hete Hongkongban alulmaradtak a francia-kínai csapattal szemben, a mostani hétvégén azonban visszavágtak a spanyolok, hiszen a Guanghzouban rendezett kikötői versenyt simán nyerték. Xabi Fernandez skipper gárdája nem először bizonyítja, hogy minden hiba után még erősebbek lesznek – hiszen két hete is hamar talpra álltak, mivel az in-port futam elbukása után másnap megnyerték a szigetkerülőt.

A MAPFRE nyerte a hongkongi szigetkerülő versenyt is, így az azért járó plusz pontot is elkönyvelhették

„Nagyon trükkös verseny volt a folyón – mondta Fernandez a befutó után. – Remekül rajtoltunk és utána csak igyekeztünk az élen maradni és növelni az előnyünket.” Tényleg sima győzelmet arattak.

Ezzel szemben a Dongfengnek nem jött ki a lépés. Talán a hazai közönség előtti szereplés túlzott izgalma (a futam hivatalos névadó-szponzora is éppen a csapat főtámogatója volt) miatt elrontották a  megismételt rajtot, begyűjtötték a bója kötelét. Mire kiszabadultak, addigra már több száz méteres hátrányba kerültek. Így utolsóként értek célba – ám még ezzel is két pontot szereztek, hiszen a Vestas nem indult, mert még mindig javítják a negyedik etap végén megsérült hajójukat.

A verseny másik nagy vesztese a negyedik szakaszt megnyerő Scallywag volt, amely a futam elején még a harmadik helyen hajózott, de a már ismét az Amerika Kupa-hőssel, Peter Burlinggal rajthoz álló Team Brunel elkapta őket. A sárgák aztán nagy csatát folytattak egészen az utolsó méterekig a remek formában hajtó AkzoNobellel, amelyet végül meg is előztek. Így a Scallywag végül csak a Turn the Tide on Plastic-ot tudta maga mögé utasítani – és persze a sort záró Dongfenget.

A mezőny jelenleg úton van Guanghzouból vissza Hongkongba, ahonnan Aucklandba indul tovább a verseny hatodik etapja.

 

Volvo Ocean Race In-Port sorozat állása öt forduló után:
MAPFRE – 32 pont
Dongfeng Race Team – 27 pont
Team Brunel – 23 pont
team AkzoNobel – 21 pont
Sun Hung Kai / Scallywag – 13 pont
Vestas 11th Hour Racing – 12 pont
Turn the Tide on Plastic – 10 pont

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.