Kucera nyerte a szerdai futamot, de továbbra is Pollak vezet

Egy futamot tartottak a balatonföldvári raceboard-világbajnokság szerdai napján, azt viszont erős szélben, ami az eddig a negyedik helyen álló cseh Petr Kucera malmára hajtotta a vizet. Az összetettben továbbra is a szlovák Patrik Pollak vezet.

A szél kedden elkényeztette a szörfösöket Balatonföldváron, hiszen négy futamot is rendeztek, szerdán azonban először a parton kellett várakozniuk, majd pedig a vízen, hiszen bár elrajtoltattak egy futamot kora délután, teljesen leállt a szél, így le kellett fújni. Másfél órával később, de még a vihar kitörése előtt aztán hirtelen, szinte a semmiből feltámadt a szél, így a szervezők új rajtot rendeltek el. A cseh Petr Kucera belekóstolhatott a győzelem ízébe – kihasználva az erős szelet.

„Jó kis futam volt, szeretek ilyen körülmények között versenyezni, és szerencsére jó irányt is választottam, úgyhogy minden klappolt – mondta mosolyogva Kucera. – Nagyon szoros versenyt vívtunk az élen, izgalmasan alakult. Sikerült összetettben is felzárkóznom a top háromba, és még van hátra néhány nap…”

A második helyen a szlovák Patrik Pollak ért célba, aki ennek és az első napi három futamgyőzelemnek köszönhetően magasan vezet az összetettben. „A rajt pillanataiban nem voltunk elöl, az ellenfelekkel nézegettük egymást, azután pedig Louis-szal (Morris) és Petrrel (Kucera) sikerült az élre állnunk – mondta Pollak. – Kissé hektikus verseny volt, mert minden nagyon gyorsan történt, de összességében élveztem.”

A fentebb említett brit Louis Morris is nagyon örül a saját kiegyensúlyozott teljesítményének: „Előbb csak vártunk és vártunk a vízen, olyan érzés volt, mintha soha nem érkezne meg a szél, de azután meglepetésre megérkezett, és nagyon erős volt. A rajtnál kicsit beragadtam, veszítettem két pozíciót, de végül a harmadik helyen értem célba, ami a két nap alapján azt mutatja: kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtok.”

A legjobb magyar ezen a napon is Sánta Bence volt (a 18. helyen végzett), annak ellenére, hogy kissé eltaktikázta magát.

„Sajnáltam, hogy az első futamot lefújták, mert teljesen elég jó helyen álltam, de ez benne van a sportban, nem voltam túlságosan csalódott emiatt – nyilatkozta Sánta, aki a szerdai 18. helyet kiejti, és az összetettben a nyolcadik helyről várja a folytatást. – A rendes futamban a rajtom jól sikerült, de sajnos utána rossz döntéseket hoztam, úgyhogy van min javítani az előttünk álló napok során.”

Az U23-as mezőnyben Matej Stefaniciak átvette a vezetést, Morvai Bálint pedig továbbra is tartja a harmadik helyet, míg a női mezőnyt vezető korábbi világbajnok, Jana Slívová továbbra is állja a versenyt a férfiakkal (összetettben a 15.), a korábbi olimpikon Gádorfalvi Luca pedig tartja harmadik helyét.

 

RACEBOARD-VB, BALATONFÖLDVÁR

Az állás 5 futam után: 1. Patrik Pollak (szlovák) 5.0 helyezési pont, 2. Kucera (cseh) 10.0, 3. Morris (brit) 11.0, …8. Sánta Bence (magyar) 36.0, …24. Morvai Bálint (magyar) 89.0, …31. Pollacsek Kálmán (magyar) 113.0, …36. Sükösd Balázs (magyar) 139.0, …39. Molnár Áron (magyar) 150.0, …41. Gádorfalvi Luca (magyar) 165.0, …51. Gádorfalvi Károly (magyar) 194.0, …54. Gilicze Noémi (magyar) 197, …55. Mitrovics Gábor (magyar) 204.0

Fotó: Magyar Szörf Szövetség/Szabó-Jilek Ádám

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.