Négy futam után Patrik Pollak vezet a balatonföldvári raceboard-vb-n

Négy futamot tartottak meg a Balatonföldváron zajló raceboard-világbajnokság első versenynapján, amelynek végén a három futamgyőzelmet arató szlovák Patrik Pollak áll az élen – a legjobb magyar, Sánta Bence a hetedik helyről várja a folytatást.

Versenyzésre ideális időben, 9-15 csomós szélben kezdődtek el a raceboard-világbajnokság küzdelmei Balatonföldváron, ahol a szlovák Patrik Pollak volt a nap legjobbja: három futamgyőzelmével és egy ötödik helyével némi lépéselőnybe került az ellenfelekkel szemben.

„Nem is kívánhattunk volna jobb nyitónapot: négy remek futamon vagyunk túl. Az eredmények kissé csalókák, mert a top tízből bárki képes a futamgyőzelemre, úgyhogy egyáltalán nem volt könnyű dolgom – mondta Pollak a nap végén. – A tó sem könnyítette meg a dolgunkat, rég tudjuk, mennyire trükkös a Balaton, most is figyelni kellett a szélfordulókra és a frissülésekre. De összességében gyönyörű napunk volt, soha rosszabb rajtot!”

A második helyen a brit Louis Morris áll – ő harcolta ki a fennmaradó negyedik futamgyőzelmet, ám helyezési pontszáma ugyanannyi, mint a harmadik helyen álló német Fabian Grundmann-nak.

„Nagyon szoros, jó versenyt vívtunk, ráadásként remek, közepesen erős és erős szélben, ami feküdt nekem – mondta Morris. – Most először sikerült futamgyőzelmet aratnom nemzetközi versenyen, aminek nagyon örülök. Jó kis tó ez, a befújások izgalmassá tették a versenyt. Arra kell törekednem, hogy továbbra se hibázzak.”

Egyetértett ezzel a német Gundmann is, aki rendkívül kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt (két második egy harmadik és egy ötödik helyével), és a legeredményesebb nemzetközi versenynapján van túl.

A legjobb magyar versenyző Sánta Bence hetedik az összetettben, de bízik benne, hogy lesz ez még jobb is, hiszen nem titkolt vágya, hogy a verseny végén a dobogóra állhasson. „A harmadik futamot elrontottam: rosszul rajtoltam és az oldalválasztás sem jött be, úgyhogy küzdöttem rendesen – mondta Sánta. – Fárasztó napunk volt, ez annak is tudható be, hogy rég álltam ilyen felszerelésen, ráadásul a múlt héten még a Foil Európa-bajnokságon versenyeztem, úgyhogy nemigen volt időm kipihenni magam. De nem keresek kifogásokat, menni kell előre, mert itthon versenyzünk, s itthon még fontosabb a jó eredmény.”

Az U23-as mezőnyben a szlovák Ondrej Szitás vezet, a korábbi Európa-bajnok Morvai Bálint pedig egy hajmeresztő kaland után a harmadik helyen áll.

„Nem szépítem: veszélyes helyzet volt – mesélte Morvai. – A második futam hajrájában nagyon elfáradtam, a cél után elengedtem a vitorlát, mögöttem viszont nagyon gyorsan jött valaki – nagy szerencse, hogy nem a fejemet vágta meg a deszkán lévő skeg, hanem a hátamat, mert véres karral tudtam folytatni a versenyt. A harmadik futam ennek jegyében telt, a negyedikben azonban megint összeszedett voltam, amiben nyilván segített, hogy a doki ránézett a sebemre. Holnapra összeszedem magam, mert a célom, hogy nyerjek az U23-as mezőnyben.”

A hölgyek mezőnyében vezető, korábbi világ- és Európa-bajnok cseh Jana Slívová bizony a férfiakkal is felvette a versenyt: a 14. helyen áll négy futam után. „Nagyon jó kis nap volt, a közepes-erős szél feküdt nekem, a férfiakkal is harcolni tudtam a mezőny elejében – nyilatkozta Slívová. – Értékes helyezéseket gyűjtöttem be, remélem, tudom ugyanígy folytatni az előttünk álló napokon.”

Korábbi olimpikonunk, Gádorfalvi Luca a harmadik a hölgyek mezőnyében. „Csodálatos az idő és a szervezés is, megtisztelő, hogy itt lehetek – mondta. – Kell még egy kis idő, hogy bemelegedjek, dolgozó családanyaként nálam még nagyon szezon eleje van, de nagyon élvezem a versenyzést, mert nagyon jó és fair küzdelem zajlik a vízen.”

Folytatás szerdán, a tervek szerint újabb három-négy futammal.

RACEBOARD-VILÁGBAJNOKSÁG, BALATONFÖLDVÁR

Az állás 4 futam után: 1. Patrik Pollak (szlovák) 8 helyezési pont, 2. Morris (brit) 12.0, 3. Grundmann (német) 12.0, …7. Sánta Bence (magyar) 36.0, …25. Morvai Bálint (magyar) 104.0, …30. Pollacsek Kálmán (magyar) 118, …38. Sükösd Balázs (magyar) 154.0, …40. Molnár Áron (magyar) 163.0, …41. Gádorfalvi Luca (magyar) 166.0, …51. Gádorfalvi Károly (magyar) 200.0, 52. Gilicze Noémi (magyar) 204.0, …54. Mitrovics Gábor (magyar) 209.0, …

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.