Patrik Pollak nyerte a balatonföldvári raceboard-világbajnokságot

A pénteki kényszerpihenő után szombaton három futammal fejeződött be a raceboard-világbajnokság Balatonföldváron. Patrik Pollak magabiztosan, a 12 futamból 9-et megnyerve gyűjtötte be a világbajnoki címet a cseh Petr Kucera előtt. A legjobb magyar, Sánta Bence a nyolcadik helyen zárt.

Az éjszakai vihar után esővel, de szél nélkül kezdődött a raceboard-világbajnokság szombati napja. A pénteki kényszerpihenő után kissé türelmetlenül szemlélték a vizet a versenyzők – nagyon szerettek volna már deszkára állni. Fohászuk meghallgattatott, és 11 óra körül megszólalt a duda, irány a víz!

Három futamot rendeztek a zárónapon, ebből kettőt ismét a szlovák Patrik Pollak nyert meg, aki végül hatalmas előnnyel diadalmaskodott és lett világbajnok.

„A mai nap nagyon rosszul indult, bár jól rajtoltam, de utána sorozatosan rossz döntéseket hoztam, minden összejátszott ellenem, és csak ötödik lettem. Nagyon dühös voltam magamra. Utána viszont összekaptam magam, és megnyertem mindkét futamot – összegzett Pollak. – Örülök a világbajnoki címnek, bár a kilenc futamgyőzelem magabiztos sikert sejtet, az igazság az, hogy nagyon meg kellett küzdenem minden egyes futamon. A legjobban annak örülök, hogy a többi szlovák versenyző is jól szerepelt, ők voltak azok, akik engem is folyamatosan jobb teljesítményre sarkalltak.”

A második helyen a cseh Petr Kucera végzett az összetettben, aki újabb futamgyőzelemmel búcsúztatta a világbajnokságot: „Az első futamot megnyertem, a másodikon csak ötödik lettem, nagyon rosszul rajtoltam. Az utolsón sokat kellett pumpálnom, de végül a második helyen célba értem. Nagyon elégedett vagyok, alig hiszem el, hogy második lettem a világbajnokságon. Patrik nem hagyott sok esélyt nekünk ezen a viadalon, kiváló versenyző, tapasztalt, új deszkával versenyzett, szerepelt három olimpián, nehéz őt legyőzni.”

A legjobb magyar, Sánta Bence az utolsó futamon negyedik lett, összesítésben a nyolcadik helyen végzett. „Nagyon örülök, hogy így sikerült zárnom a világbajnokságot, ez bizakodásra ad okot, remélem, lesz ez jobb is. Most nem volt könnyű dolgom, mert nem tudtam ebben az osztályban edzeni, egyenesen a iQFoil Európa-bajnokságról érkeztem, és gondok voltak a felszereléssel, de szeretnék még raceboard-versenyen indulni. Összességében örülök, hogy itthon versenyezhettem, és remélem, minél hamarabb újra otthont adhatunk egy hasonlóan rangos nemzetközi versenynek.”

A nők között a végig vezető cseh Jana Slívová diadalmaskodott: „Nehéz nap volt, mert a viszonylag enyhe szél miatt sokat kellett pumpálnunk, de nagyon élveztem az összes futamot. Annak különösen örülök, hogy a férfiak között is megálltam a helyem, és az első tizenötben tudtam végezni.”

A legjobb magyar hölgyversenyző Gádorfalvi Luca lett: „Mozgalmas volt a hét az időjárás és a versenyek tekintetében is: szerencsére a Balaton sokféle arcát megmutatta. A rendezés szuper volt, jól sikerült a verseny. A mai három futamon nem hibáztam nagyot, a rajtjaim is elfogadhatóak voltak, ott futottam be, ahol a helyem van, így végül is elégedetten zártam a versenyt.”

Az U23-asoknál Morvai Bálint a dobogó harmadik fokára állhatott fel. „Nagyon jó érzés, hogy bronzéremmel zárom a világbajnokságot. Nehéz hetünk volt, mindenféle körülményben szörföztünk, és lelkileg nagyon kellett ez az utolsó nap, mert nagyon sokat tudtam javítani. Azért azt el kell mondani, hogy az összetett éllovasok egy négyzetméterrel nagyobb vitorlával versenyeznek, tehát nehéz volt felvenni velük a versenyt, főleg, hogy először álltam ilyen deszkán.”

A magyar válogatott kapitánya, Utassy Lóránd elégedetten összegezte a hetet: „Szép munka volt, elsősorban a versenyrendezőség részéről, tizenkét futamot rendeztünk, ami szinte álom, főleg a Balatonon. Abszolút elégedett vagyok, és mindenki az lehet, nem is jött panasz a versenyzők részéről. Olyan héten vagyunk túl, amely a Balaton minden arcát megmutatta, volt napsütés, 30 fok, 15 fok, eső, úgyhogy parádés volt. A magyar versenyzők dolgát nehezítette, hogy többen egy másik versenyről estek be, vagy még nincsenek topformában. Morvai Bálinttól érmet vártunk, meg is szerezte, sőt, akár a második hely is összejöhetett volna, bár túl sok lehetősége nem volt ezzel a felszereléssel az edzésre. Sánta Bence egy másik osztály Európa-bajnokságáról érkezett, egy napja volt az átállásra nulla pihenőidővel, nyilván ennek meglett a következménye, például a döntéseknél. De szépen küzdött, és az utolsó futamokban bebizonyította, hogy be tud ő jönni a legjobb három-négy közé is.”

Szombat délután az ünnepélyes díjkiosztóval zárult Balatonföldváron a raceboard-világbajnokság, amelyről minden résztvevő kellemes élményekkel távozhat.

RACEBOARD-VILÁGBAJNOKSÁG, BALATONFÖLDVÁR

Végeredmény: 1. Patrik Pollak (szlovák) 11.0 helyezési pont, 2. Kucera (cseh) 22.0, 3. Morris (brit) 27.0, …8. Sánta Bence (magyar) 78.0, …26. Morvai Bálint (magyar) 252.0, …31. Pollacsek Kálmán (magyar) 271.0, …38. Sükösd Balázs (magyar) 341.0,… 40. Molnár Áron (magyar) 364.0,… 43. Gádorfalvi Luca (magyar) 401.0, …51. Gilicze Noémi (magyar) 489.0, 52. Gádofalvi Károly (magyar) 505.0, …55. Mitrovics Gábor (magyar) 529.0

Fotó: Magyar Szörf Szövetség/Szabó-Jilek Ádám

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.