Virág Flóráék bronzot nyertek Portugáliában

Virág Flóráék a harmadik helyen végeztek a Nacra 17 Grand Prix-n.

A portugáliai Vilamourában edzőtáborozott és versenyzett a Nacra 17 katamarán osztályban versenyző Virág Flóra-Molnár Dávid kettős és a napokban rendezett Portugál Grand Prix versenyen a harmadik helyen végeztek. Berecz Zsombor világbajnoki harmadik helyezése mellett így még egy pompás eredménynek örülhet a magyar vitorlázás. „Első téli edzőtáborunk egyik felét edzéssel, másik felét versenyzéssel töltöttük. Elsősorban azért jöttünk az óceánra, hogy a hullámokban gyakorolhassuk a foilerezést” – kommentált a kormányos Virág Flóra „Az edzés napokon közepes és gyenge szeles, napos/felhős időnk volt szép hullámokkal.”

A magyar katamarános kettős az edzőtábor keretében „edzésképpen” elindult az itt megrendezett Grand Prix versenyen, ahol a négy napból csak kettőn lehetett vitorlázni. Az első és az utolsó napon az ár-apály miatt a kikötő bejárata veszélyes volt a közlekedésre, így nem tudtak kimenni.
A második napon „szép időnk volt, napsütés, 5-14 csomó. Egy pályán voltunk a 49er FX-esekkel, ezért a versenyrendezőség a Nacra 17 mezőnynek trapéz pályát adott, így nem zavarta egymást a két hajóosztály”. A pályát mindig nagyon közel rakták a parthoz, ami jól érezhetően befolyásolta a szélviszonyokat.

Harmadik nap nagyon esős volt, 10 percenként jött zápor, aminek volt előszele, utószele, illetve szélcsendje. Így Flóráék a taktikát alapvetően az esőfelhőkre építették fel.

A portugáliai tréning és verseny legnagyobb hozadéka az volt Flóra szerint, hogy „a leggyorsabbak hátszélben voltunk, amivel korábban problémáink voltak”.

A magyar kettős a következő edzőtáborát január első napjaiban kezdi ugyancsak a dél-portugáliai vizeken.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink