Virág Flóra is „ringbe száll” a Kékszalagon

Újabb esélyest írhatunk fel a kis listánkra az idei Kékszalag lehetséges dobogósai közé: Virág Flóra katamarán versenyző viszi a The Red Extreme 40-est az idei nagy viadalon – jelentette be a Women on Water Hungary.

A Kékszalag újkori történetében első alkalommal egy akár a dobogóra is esélyes Extreme 40 katamarán indul el női kormányossal a fedélzetén. Virág Flóra, aki Molnár Dáviddal közösen 2019-ben a hatodik helyen végzett a Nacra osztály ifjúsági világbajnokságán a norvégiai Risor-ban, elmondta: „az egyik legnagyobb álmom vált valóra azzal, hogy egy csúcstechnológiát képviselő katamaránnal elindulhatok Európa egyik legnagyobb távolsági versenyén. Hálás vagyok a The Red tulajdonosának, Soós Attilának, hogy ezt lehetővé tette a számomra. A hajó már vízen van és a csapattal a héten megkezdtük a felkészülést a versenyre”.

A The Red csapat tagjai: Molnár Dávid (Virág Flóra csapattársa Nacra osztályban), Petrányi Botond (a tavalyi 29er Eurocup harmadik helyezettje U17-ben, a tavalyi Kékszalag-győztes Petrányi Zoltán fia), továbbá Koncz Ádám (Elliott 770 OD-Trophy összetett győzelem), Nagykovácsy Tibor (Elliott 770 magyar bajnok) és Nyári Dániel (29er országos bajnokság 4. helyezett 2019-ben). A kormányos Virág Flóra már rutinos Kékszalag-versenyzőnek számít: 2017-ben a 49. Kékszalagon a legjobb női kormányosként futott be az összetett lista 27. helyén egy 20 lábas katamaránnal.

Az Extreme 40 azonban más szintet képvisel: a hajó tervezésekor egy könnyen vitorlázható, viszonylag kis súlyú, teljesen karbon versenykatamarán megalkotása volt a cél. A hajó kialakításának köszönhetően erősebb, 20-25 csomós szél mellett (35-45km/h) akár 30 csomós sebességgel (55km/h) is képes száguldani, miközben már akár egész kis szélben is képes egy talpra emelkedni. Ilyenkor a hajó sebessége látványosan növekszik, így megfelelő vitorlázattal, gyenge szélviszonyok mellett is látványos sebességre képes. Ezen tulajdonságai miatt a The Red a korábbi években rendre az élmezőnyben végzett Európa nagy versenyein: Rauschenberger Miklós kormányzásával például megnyerte a 68. Centomiglia del Garda Multicento tókerülő versenyt, a Kékszalagon a legjobb helyezése 2018-ban egy abszolút negyedik hely volt.

A Kékszalag mellett a WOW Hungary számos eseménnyel és akcióval is készül arra, hogy a vitorlázást népszerűsítse a nők körében és bemutassa a már vitorlázó nők eredményeit. A WOW NYÁR 2020 – Legyél még jobb! nevet viselő program számos elemből áll és végig kíséri majd a teljes vitorlás szezont. Rápolthy Edit, a szervezet egyik alapítója elmondta: „a koronavírus utáni helyzetben úgy éreztük, hogy sokkal többet tudunk adni egymásnak, ha egy nagy esemény helyett a hosszabb időszakon keresztül tartó közösségi élményekre, egymás segítésére figyelünk. Ezért olyan eseményeket hoztunk létre, amelyek a vitorlázó nők több csoportját érintik, és végül egy egész nyáron át tartó, élményeket és lehetőségeket adó programsorozattá állnak össze. Ennek segítségével sokkal többféle módon tudjuk felhívni a figyelmet a női vitorlázásra.”

A WOW Küldetés program célja, hogy elismerje a hazai vitorlázó nők és lányok teljesítményét. Ennek keretében bíztatják azokat a nagyhajós vitorlás csapatokat, ahol a tagok között női versenyző is van: tűzzék ki a magenta színű WOW zászlót hajójukra, így is jelezve, hogy nőkkel vitorláznak. A szezon végén szeretnék elismerni a leginkább eredményes felnőtt női és ifjúsági lány versenyzőket is, akik a Magyar Vitorlás Szövetség év végi ranglista díjátadó ünnepségén különdíjban és értékes nyereményekben részesülnek majd.

A WOW Tudástár keretében online előadás-sorozat és különböző témákban szervezett gyakorlati tréningek várják majd a vitorlázó lányokat és nőket. Előadást tart a WOW közösség számára többek között Érdi Mári olimpikon vitorlázó és Koczka Terézia coach is, aki körbe vitorlázta a Földet a Clipper Race Round the World nevű, amatőröknek szóló vitorlásversenyen. A gyakorlati workshopok során a kishajós alapoktól kezdve a nagyhajós versenyzés legfontosabb ismeretein át a specializált hátszeles tréningekig többféle szintnek megfelelő tudáshoz juthatnak a programban résztvevők.

Júliustól indul és egészen augusztus végéig tart a WOW Pillanatok fotóverseny, amelynek keretében női vitorlázás témában kell a résztvevőknek képeket feltölteniük a Facebookra és az Instagramra. A legtöbb szavazatot kapó képek tulajdonosai a Kékszalag tophajóin, a Decision 35 katamaránok fedélzetén vitorlázhatnak majd a tizenháromszoros Kékszalag-győztes Litkey Farkassal vagy a tavalyi győztes Racing Django, a Team Black Jack és az MKB-Prospex Team csapatával. Ezen felül az időszaki győztesek értékes Rooster x WOW Special Edition vitorlás felszereléseket nyerhetnek a Monautix Kft. jóvoltából.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.