Szélcsendes nap a Világkupán

Továbbra is nagyon gyenge szélben rendezik a futamokat a világkupa fordulón, már amikor rendezik. Csütörtökön a férfi 470-esek is lefutották az első versenyt, a Laser Standard mezőnye pedig már három futamnál tart.

Továbbra is nagyon gyenge szélben rendezik a futamokat a világkupa fordulón, már amikor rendezik. Csütörtökön a férfi 470-esek is lefutották az első versenyt, a Laser Standard mezőnye pedig már három futamnál tart. Versenyző, rendező egyaránt szenved Genovában a 2019-es világkupa szezon utolsó fordulóján. Továbbra is nagyon gyenge szelekben kell versenyezni – persze, ha van futam. A női Laser Radial mezőnye például csütörtökön nem tudott újabb futamot befejezni, így a harmadik selejtező napon is egy futammal állnak. Érdi Mári tehát továbbra is a 21. A férfi Laser osztály, a Standard ehhez képest kifejezetten jól áll, mindkét csoport három futamon van túl (sőt a kék csoport már négyen) és ami a legfontosabb, mindkét magyar hajó az első tizenötben helyezkedik el. Csütörtökön két futamot tudtak hozzátenni a keddi egyhez. Ezeken az azonos (sárga) csoportba sorsolt Vadnai Benjamin és Jonatán egyaránt jól szerepelt: Benjamin 2. és 23., Jonatán pedig 18. és 7. helyeken futott célba, így a 8., illetve a 13. helyen állnak egyelőre az összetett listán. Három teljes futam után vezet a horvát Tonci Stipanovic a holland Duko Bos és az ír Finn Lynch előtt. A férfi 470-es mezőny is futott egy érvényes futamot, igaz, elég szélsőséges körülmények között. Négy csomós nyugati-délnyugati szélben fekete zászlóval rajtoltak, Gyapjasék a vonal szél felőli oldalán. 3-3,5 csomós szél fújt, ebben a rendezőség minden áron akart futamot rendezni. „Az első krajcban a szél 35 fokkal elfordult balra, mi a jobb oldalra helyezkedtünk, így nekünk nagyon rosszul jött a szélforduló, raumban krajcoltunk, a hátszél egycsapásos raum lett, aztán a külső körön módosítottak a tengelyen, ott sikerült 15 helyet feljönni, de nagyon megterhelő volt így ez az egész” – számolt be az eddigi egyetlen futamról Gyapjas Balázs. A szél a fordulás mellett másfél csomóval erősebb is lett, így a bal oldal gyorsabb is lett. Így a célban a 25. helyen futottak be, a mezőnyt az osztrák Kampenmühler-Czajka egység vezeti, majd a japán Ichino-Hasegawa és a görög Mantis-Kagialis kettősök következnek. A katamarán mezőny is három teljes futamon van túl, a magyar egység 16., 20. és 19. helyezéseket futott, ezzel Virág Flóráék a 40. helyen tartózkodnak. Érdekes, hogy egyelőre csak két hellyel szorulnak a 2004-es női 470-es olimpiai bajnok görög Sofia Bekatorou kormányozta egység mögé.

Kövess minket a Facebookon is.