Hírek

Aligha találhatunk megfelelőbb alkalmat arra, hogy új hajót válasszunk magunknak, mint a szezont záró és az őszt nyitó Balaton Boat Show. Az idei rendezvényen elképesztően széles választékot vonultatnak fel a forgalmazók az érdeklődők számára.
Egymilliomodik utasát köszöntötte a Balatoni Hajózási Zrt. szerdán a Kossuth komp fedélzetén. Vass Dávid 100 ezer forint értékű utazási utalványt vehetett át a társaság vezérigazgatójától. A hagyományos utasköszöntés a tavalyi évhez képest két nappal korábban történt.
Kitűnő futamokat mentek a magyar vitorlázók Enoshimában, Berecz Zsombor szinte megkettőzte előnyét, Érdi Mári tartja a 3. helyet, Vadnai Benjamin pedig hat pozíciót lépett előre.
Vitorlázni a Balatonon mindenki számára elérhető élmény. Fedélzetre pattanni, befogni a szelet, szelni a habokat nemcsak egyedülállóan izgalmas program, de egy különleges életérzés is. Ezt az életérzést teszi még teljesebbé a Vitorlázz itthon élménykártya, amelynek tulajdonosa számos kedvezményben részesülhet a magyar tenger környékén.
Három futamot teljesített az enoshimai előolimpia mezőnyei, Berecz Zsombor megint nyert egyet, és visszavette az első helyet. Érdi Mári futott egy 2. helyet és az összetettben egyelőre a harmadik.
Két magyar is sárga trikóban kezdte a szombatot az olimpiai tesztversenyen, közülük Érdi Mári megtartotta, Berecz Zsombor kékre váltotta. Gyapjasék javítottak, Vadnai Benjamin minimálisan hátrébb került.
Az idén 40. születésnapját ünneplő Badacsony katamarán fedélzetén egy véletlenszerűen kiválasztott utast köszöntött a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) abból az alkalomból, hogy a társaság személyhajózási forgalma meghaladta a félmilliót az idei hajózási szezonban.