Megjelent az idei harmadik lapszám!

Friss lapszámunk fő témája elég sok mást háttérbe szoríthat – hiszen azt jártunk körbe, hogy vajon elképzelhető lenne-e összerakni egy Magyar csapatot az America’s Cup-ra? De írunk még sok minden másról is... Rövid tartalmi kivonat.

Ez azért már tényleg egy rossz vicc volt, nem? Mármint amit az idei tavaszi időjárás előadott… Előző lapszámunk főszerkesztői beköszöntőjében az előző hetek meteo-drámái után azt vetítettük előre, hogy hamarosan itt van végre a jó idő, kezdődhet a szezon. Azóta elkészült a következő magazinunk is, de a tavasz valahogy nem jött el… Ami nyilván eléggé fájt mindenkinek, hiszen így még a szokásosnál is rövidebb lett a szezon – de legalább minden kikötő árat emelt, így többet fizetünk érte. Nekünk pedig különösen fájt az előszezon időjárási okok miatti kiesése, mivel így későbbre kellett halasztani jó néhány betervezett hajóbemutatónkat is… (Az elmúlt hónapokról pedig Török Brigi remek képeivel emlékezünk meg 90 nap balatoni tavasz 5 képben címmel.)

Szerencsére azért nem minden tervünket mosta el a rengeteg tavaszi eső. Sikerült például összehoznunk egy menetpróbát egy Stickl E-volutionnal, illetve Hanse 418-assal. Ez utóbbi keretében elsősorban azt vizsgáltuk, hogy vajon Kinek jó igazán, ami mindenkinek jó? Ez a hajó ugyanis remekül demonstrálja, milyen sokfunkciós igényrendszernek igyekeznek megfelelni manapság a gyártók – és hogy vajon mennyire lehet megtalálni a kompromisszumot ezerféle különböző szempontrendszer között.

Persze, nem mindenkinek okozott problémát az időjárás: a Kékszalag élmenői gőzerővel készülnek. Miután előző lapszámunkban a Team Black Jack felkészülését mutattuk be, most a két másik partner-csapatunk, az RSM és az MKB-Euroleasing-Prospex kulisszái mögé pillantottunk be Revolúció helyett evolúció és Van még bennünk tartalék című cikkeinkkel Kalocsai Zsolt és Kaiser Kristóf segítségével. És ha már az idén úgy alakult, hogy lett időnk erre, új stratégiai partnerünk, a Women on Water Hungary segítségével tanácsokat adunk (nem csak nőknek) az Így készülj a szezonra! címmel jelzett tartalommal.

A világ más részein nagyobb pezsgést hozott ez a tavasz, mint nálunk. Két csapat például arra készül, hogy megépítsék minden idők leggyorsabb vitorlával hajtott „hajóját”. És hogy miért tettük a hajó szót idézőjelbe, az kiderül Rekordvadászok párbaja című cikkünkből.

Egy új vendégszerzőnk is bemutatkozik mostani magazinunkban: a htenger (igen, így, nem elírás!) című blogot jegyző Horváth Zoltán, akinek szórakoztató, de nagyon mély tudásanyagot felvillantó bejegyzései a legjobb hajózástörténeti írások közé tartoznak Magyarországon. Ezért különös örömmel tesszük közzé ezekből az első gyöngyszemet, amelyből kiderül, hogy az új Kolumbusznak köszönhetően majdnem a franciák gyarmata lett Ausztrália. Hallottak már a sztoriról? Pedig bizony igaz!

Friss lapszámunk fő témája azonban elég sok mást háttérbe szoríthat – hiszen azt jártunk körbe, hogy vajon elképzelhető lenne-e összerakni egy Magyar csapatot az America’s Cup-ra? Fókusz rovatunkban összesen 20 oldalon mintegy 9 cikkben foglalkozunk ezzel a témával különböző aspektusokból rengeteg szakember bevonásával vizsgálva, főleg Ruják István szakírónk tolmácsolásában. És hogy mire jutottunk? Ha már ezt a cikk úgy kezdődött, hogy egy viccre utaltunk az elején, fogalmazzunk úgy, hogy a poént nem lőnénk le itt. Az összeállításból mindenki levonhatja a maga következtetését.

Keresd a Vitorlázás Magazin 2021/4-es számát a nagyobb (Relay/Inmedio) újságárusoknál, vagy rendeled meg itt!

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.