Mári tarol az MVM Flottabajnokságon

Kettőből kettő futamot nyert meg Érdi Mári az idén már kilencedik alkalommal megrendezett MVM Flottabajnokságban.

Érdi Mária két győzelemmel az élről várja a folytatást az MVM Flottabajnokságon. A balatonfüredi verseny első napján eredetileg három futamot rendeztek volna meg, de végül egyet elhalasztottak. A változatos szélben a tokiói olimpiára készülő magyar kiválóság mindkét futamot megnyerte. A második helyen Virág Balázs (THE), a harmadikon pedig Orbán Botond Máté (MVM SE) áll az első két futam után.

„Trükkös széljárás volt, de összességében örülök, hogy továbbra is van versenyzési lehetőség. A vírus után minden ilyen megmérettetést meg kell becsülni. Fontos, hogy vízen legyünk…” – mondta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

A Laser Standard hajóosztályban Szakasits György (MVM SE) vezet, Vöneky Ákos (BYC) és Zink Leon Miklós (BYC) előtt, míg a Laser 4.7 osztályban Nagy Bendegúz (BYC), Vasaji Anna (THE), Cserveni dániel Benedek (THE) a sorrend az első nap után.

A Laser Radial hajóosztályban versenyző Érdi Mária jelenleg az előkelő 17. helyet foglalja el a világranglistán, amelyet a dán Anne-Marie Rindom vezet.

A Magyar Villamos Művek Sportegyesülete idén kilencedik alkalommal rendezi meg az MVM Laser Flottabajnokságot, a Laser hajóosztályok idei második ranglista versenyét.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.