Így nyertek Matjthényiék a repülő hollandi Eb-n

Hazai, balatonföldvári vizeken nyerték hatodik Európa-bajnoki címüket a Spari repülő hollandis menői, Majthényi Szabolcs és Domokos András. A verseny utolsó előtti napján két futamban is elsőként értek célba, így a pénteki befejező menettől függetlenül győztek .

Csütörtökön ismét három futamot sikerült megrendezni a repülő hollandi osztály balatonföldvári Európa-bajnokságán. Halasztással indult a nap, de aztán menetrendszerűen megjött az ígért északnyugati szél, amely kezdetben csak 6-12 csomóval, elég lyukasan fújt, de később fokozatosan erősödött és az iránya is egyenletesebbé vált.

A hatodik futamban Majthényiék egyetlen taktikai célt tűztek maguk elé: mindenképpen a rivális dán Bojsen-Møller-párossal kell maradniuk. Mindketten a huszadik hely táján kerülték az első bóját. Utána azonban igazolták klasszisukat, elsősorban a bőszeles szakaszokon remekeltek és megelőzve a dánokat, visszatornászták magukat az élmezőnybe. Majthényiék hatodikak, a dánok hetedikek lettek.

Ebben a versenyben remekelt a Süli András-Papp Dávid páros, elsőként vették az első bóját, végig megőrizték a helyüket, és csak az utolsó szakaszon előzte meg őket a német Borowski testvérpár – akik ezzel a futamgyőzelemmel tovább erősítették az összetettben elért dobogós pozíciójukat.

A hetedik futam erősebb, egyenletesebb szelében Majthényiék végig az élmezőnyben vitorláztak, nagy csatában a Bojsen-Møller- és Borowski-féle hajóval. Az utolsó hátszélben törtek az élre, és onnan már nem tudták tőlük elvenni a futamgyőzelmet. A szél kitartott, sőt tovább erősödött, a főrendező, Fluck Bence délután négykor úgy döntött, elindítja a nyolcadik futamot. Itt az erős, egyenletes szélben a magyar világbajnok páros jó rajt után, kihasználva remek sebességét a második-harmadik hely környékén vitorlázott, majd az utolsó bójánál, egy bravúros belső helyes kerüléssel átvette a vezetést, és elsőként is futott be.

Nyolc megrendezett futam esetén már a két legrosszabb eredmény kiejthető, így, bár holnap még lesz egy utolsó, kilencedik futam, ennek eredményétől függetlenül Majthényi Szabolcs és Domokos András zsebében érezheti már ott van az Európa-bajnoki arany, sorrendben a hatodik – a tizenhárom világbajnoki cím mellé.

Szöveg: SVE, Fotó: Cserta Gábor

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.