Hi-Tech elektromos modellcsalád Balatonfűzfőről

A világ élvonalába tartozó elektromos hajót mutatott be a balatonfűzfői Wia gyár az idei Balaton Boat Show-n. Az 52 láb (vagyis 15,6 méter) hosszú újdonság különleges testkialakításának köszönhetően egyaránt képes rendkívül fürgén közlekedni a vízen, ugyanakkor páratlanul nagy hatótávolsággal is rendelkezik, így nemcsak tavi hanem tengeri használatra is alkalmas lehet.

Az egyelőre Cabrio változatban bemutatott hajó később tágas fedélzeti felépítménnyel rendelkező Hard Top változatban is elérhető lesz és számos rendkívül modernnek számító újdonságot is felvonultat.

Cutting edge technológia Balatonfűzfőről

Hosszas kutatási folyamat előzte meg a Wia tisztán magyar fejlesztésű új zászlóshajójának bemutatását. Ennek keretében a legjobb hazai szakemberek bevonásával és Svédország legkorszerűbb áramlástani laboratóriumában majdnem három évig dolgoztak azon, hogy olyan különleges hajótestet készítsenek, amely tekintélyes méretei ellenére képes rendkívül csekély áramfogyasztással is üzemelni, ugyanakkor fürgén is tud mozogni a vízen, ha kell. Az eredmény egy igazi cutting-edge technológiájú félig sikló hajótest lett, amely alapvetően egy elektromos hajtásra optimalizált úszótest (vagyis hatékony energiafelhasználás mellett képes nagy távolságot megtenni egyetlen töltéssel), de bizonyos sebesség elérése fölött félig kiemelkedik a vízből, így nagyobb tempó elérésére is képes.

„Ezzel a hajóval nagyon nagy lépést tettünk előre az elektromos hajók fejlesztése terén, hiszen sikerült a félig sikló hajótest-koncepciót egy olyan méretosztályban is alkalmazhatóvá tennünk, amelyben ez még nem terjedt el eddig” – fogalmazott Viszkei András, a Wia alapítója. Éppen ezért az 520-as fejlesztésén dolgozó mérnökcsoport kiemelt figyelmet fordított a hajótest áramlástani tulajdonságainak. Ennek a koncentrált kutatási iránynak köszönhető, hogy a Wia 520-as képes akár 20 (!) órán át is közlekedni egyetlen feltöltéssel gazdaságos üzemmódban, de még a 20 km/h körüli végsebességgel is két órán át szelheti a habokat.

Akár 20 órás (!) menetidő egyetlen töltéssel

A méretes hajótestet mozgató, zéró emissziójú hajtáslánc egy 200 kWh-ás LiFePo4 akkumulátorpakkból és két, egyenként 50 kW-os teljesítményű elektromos motorból áll. Tengeri kivitel esetén a gyártó tervezi egy menet közbeni töltésről gondoskodó belsőégésű motor beépítését, de kizárólag energiatermelés céljára. Természetesen a hajó felszerelhető nagyteljesítményű napelemekkel is, amelyek segítségével a fedélzeti rendszerek egyes részei (pl: világítás, klíma, hűtők) a hajtáslánc energiaellátástól függetlenül is képesek önállóan üzemelni. A hajtáslánc energiatárolórendszere akár 6 óra alatt 80 százalékos szintig feltölthető, a teljes töltési idő pedig (megfelelő hálózatról) kevesebb, mint 8 óra is lehet.

Lenyíló oldalfalak és „borospince”

Az új modellcsalád azonban nem csupán kiemelkedő technológiai színvonalának köszönhetően tarthat igényt komoly nemzetközi figyelemre is, hanem tágas térkínálata és prémium kivitelezése is páratlan. A 12 fős befogadóképességű hajó rendelhető két vagy háromkabinos kivitelben, alapból két tágas fürdőszobával, és még egy akár borospincének is használható tároló is helyet kapott rajta. De nem hiányzik a kisebb vízijátékok (pl: Lampuga jetboard) elhelyezésére alkalmas „garázs” sem. A megfelelő hullámvédelmet biztosító, oldalt magasra húzott hajótestvonal ellenére az 520-as igazi strandhajó lehet, hiszen hátul teljesen nyitott a 4,7 méter széles hajótest. De ha mindez nem lenne elég komfortos, akkor a hajótest oldalfalai hátul lenyithatók, így egy több mint hat méter széles fürdőplatformmá lehet alakítani az amúgy is könnyedén átjárható és tágas hátsó teraszt.

A hajó középvonalától kicsit előrébb kapott helyet a legmodernebb formai megoldásokat követő, T-top fedéssel ellátott kormányállás, amely hi-tech műszercsoportjával és kényelmes ülőhelyeivel luxusjachtok irányítópultját idézi. A mindkét irányból kényelmesen megközelíthető orrban akár négy személy számára is kényelmes napozót alakítottak ki.

 

Prémium minőség, további fejlesztési lehetőségek

Az elektromos zászlóshajó minden apró részlete kifinomult kivitelezést sugall, amit nemcsak a Wia 18 éves működése során optimalizált minőségellenőrzési folyamatoknak köszönhető, hanem annak is, hogy a „házon kívülről” származó részegységek mind egy gondosan megválasztott beszállítói kör minőségi termékeiből állnak.

A szeptember első hétvégéjén Kenesén rendezett Balaton Boat Show-n bemutatott Wia 520-as a széria első példánya. Ez már több, mint prototípus, de még nem teljesen végleges kivitel.

„Az új modellcsalád minden egyes későbbi példánya egy fejlesztési szakasz újabb kisebb lépcsőit testesíti majd meg, hiszen eddig is alapfilozófiánk volt a folyamatos termékfejlesztés. Most azonban még ennél is többről van szó: meggyőződésünk ugyanis, hogy a Wia 520-as platformja olyan radikálisan új, hogy még nem is ismertük fel a benne rejlő további innovációs lehetőségeket, még nem hoztuk ki belőle a legtöbbet. Ez egyfajta garancia arra, hogy ez a hajó a következő évtizedben is a világ elektromoshajó-fejlesztéseinek élvonalába fog tartozni” – mondta el Viszkei András a Wia 520-as hivatalos bemutatóján.

WIA 520

FŐBB ADATOK:

Hossz: 15,6 m

Szélesség: 4,7 m

Merülés: 0,9 m

Férőhelyek: max. 12 fő

Motor: 2×50 kW

Akkumulátor: 200 kWh LiFePo4, menetidő: 12-20 óra

Max. sebesség: 20 km/h

Kövess minket a Facebookon!

[et_pb_article_lister admin_label="Cikklistázó 3 db" _builder_version="3.19.4" articles_num="3" selection="on" only_img="on" featured_only="off" importance="off|off|off" age_restriction="off" exclude_exists="on" articles_layout="vertical_2" featured_img="on" pretitle="off" author="off" date="off" lead="off" /] [et_pb_article_lister admin_label="Cikklistázó 3 db" _builder_version="3.19.4" articles_num="3" selection="on" only_img="on" featured_only="off" importance="off|off|off" age_restriction="off" exclude_exists="on" articles_layout="vertical_2" featured_img="on" pretitle="off" author="off" date="off" lead="off" /]

Ajánlataink