Cammogó idő, száguldó hajók

Megjelent a Vitorlázás Magazin 2021/2-es száma. Íme egy kis kivonat a tartalomból!

Nincs egyedül az, aki úgy érzi, hogy az idén nagyon lassan közeledett a szezon. A járványhelyzet miatti korlátozások eleve szürkébbé tették a hétköznapokat, és még az időjárás sem volt kegyes az idén a vitorlázókkal. Jobb években márciusban már remek időben lehet dolgozgatni a hajón, vígan lehet kenegetni az algagátlót, cserélni az elöregedett köteleket, vizsgálgatni, vannak-e beázás-nyomok a hajóban… Az idén azonban még erre is alig-alig akadt alkalom.

Közben persze sok minden történt a vízen, még ha nem is itthon, hanem a tengereken. Véget ért két olimpiai álom: nem sikerült a kvótaszerzés sem a Virág Fóla-Molnár Dávid párosnak, sem a Gyapjas testvéreknek. Az utóbbiak számára ráadásul eljött az ideje annak is, hogy feltegyék maguknak a kérdést: hogyan tovább? Erről beszélgettünk egy virtuális kávé mellett Gyapjas Balázzsal. Mindeközben bebizonyosodott az is, amit sokan sejtettek: hogy az új-zélandiak a mesterei az általuk megálmodott új hajóosztálynak, és megvédték az Amerika Kupát az olaszok ellen – mint arról A kiwik útja a kupáig című cikkünkben is beszámolunk. A 36. döntő jó alkalom arra is, hogy visszatekintsünk egy kicsit a korábbi összecsapásokra is Az Amerika Kupa legjobb sztorijai című cikkünkben. És persze felvillantjuk a sorozat jövőjét is – legalábbis azt, amit eddig tudni lehet róla. A Kupa kulisszatitkairól pedig az amerikai csapat vezetőjével és trimmerével, Terry Hutschinsonnal és Dan Morris-szal, valamint a hazai közvetítésben résztvevő Kékszalag-győztes Vándor Róberttel beszélgettünk.

Hasonló háttércikkekkel készültünk az előző lapszámunk előtt véget ért Vendée Globe-bal kapcsolatban is: Ruják István annak járt utána, hogy miként lettek a versenyzők Gladiátorokból médiasztárok, és egy külön cikket szántunk a VG pénzügyi-szponzori hátterének elemzésére is, valamint bemutatjuk Yannick Bestavent, a szóló földkerülő csendes győztesét is.

De nemcsak szép új csodahajók szerepelnek mostani számunkban: Csernussi Gábor feleleveníti a szépséges Sonderkalsse történetét A gazdagok különleges osztálya című írásában, és megemlékezünk az első Kékszalag-győztes hajóról is, a Rabonbán, a Balaton legendája című cikkünkben. Felszerelés rovatunkban egy magyar újdonságot mutatunk be Okosruha atomhálóból címmel, autós rovatunkban pedig Csordás Gábor járt utána annak a CC-k alkonyáról szóló cikkében, hogy Hová tűntek a keménytetők?

Elektromos mellékletünkben ezúttal egy elég mély elemzés keretében igyekeztünk megvizsgálni, hogy miért járnak a Tökéletes kompromisszumok nyomában a mérnökök, avagy miben és miért mások az e-hajók, mint a többiek? Ehhez persze alaposan be kell pillantanunk a hajótervezés misztikus világába – de természetesen közérthetően és érdekesen, mint mindig.

Mindezek persze csupán ízelítők mostani lapszámunk nem kevesebb mint 28 cikkéből. Reméljük, széles és színes kínálatunk olvasgatása segít felgyorsítani egy kicsit a szezonkezdésig hátralévő időt.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.