Hajszálon múlt az az amerikai győzelem, amely jelentősen befolyásolta a második világháború alakulását a Csendes-óceán térségében. A Midway-szigeteknél lezajlott tengeri csata volt az első olyan összecsapás, amelyben csatahajók nem vettek részt.
Szöveg: SIMON ISTVÁN
A Midway-szigeteknél lezajlott összecsapás nem csak a második világháború csendes-óceáni hadszínterén hozott döntő fordulatot, hanem a tengeri hadviselésben is. Ekkor bizonyosodott be végleg, hogy a nagy és költséges csatahajók egyre inkább fölöslegesek, a hangsúly mindinkább a repülőgép hordozók felé tolódott el. Ezt jelezte, hogy a közelben tartózkodó japán csatahajók részt sem vettek az összecsapásban.
Az amerikaiak Midway-szigeteknél aratott győzelme hajszálon múlott. Pontosabban azon, hogy a tengerészet kódtörői nem sokkal korábban sikeresen fejtették meg a japánok által használt rejtjelrendszert. Ennek köszönhetően az amerikaiak mindvégig egy lépésnyi előnyben voltak – de így is csak kevésen múlott a diadal.
Utolsó csapás
A japánok terve az volt, hogy a Pearl Harbornál mért váratlan és brutális csapás, majd a Korall-tengeren kiharcolt győzelemmel felérő döntetlen után egy harmadik nagy csapást mérjenek az amerikai flottára. Az Egyesült Államokból érkező (téves) jelentések alapján ugyanis a japán hadvezetés úgy vélte: még egy vereség elég ahhoz, hogy az ellenfél feladja a harcot és számára megalázó békét kössön. Ebből következően egy olyan stratégiailag fontos területet támadtak meg, amelyet az amerikaiaknak mindenképpen védeniük kell, méghozzá minden bevethető erejükkel. Ha Japánnak sikerül jelentős helyi erőfölényt képeznie, akkor minden esélye meglehet arra, hogy döntően meggyengítse az ellenség flottáját. A csapást azért éppen Midwaynél akarták mérni, mert az kellően fontos stratégiai terület volt, ráadásul olyan messze esett a többi amerikai bázistól, hogy a japánok abban bíztak: nem tudnak kellő erőket koncentrálni a sikeres védelemhez.
Homályban tapogatózó japánok
A hadműveletet a japán császári haditengerészet lángelméjű vezetője, Jamamoto admirális tervezte meg. Az elképzelés az volt, hogy a flotta csatahajói látványos fölvonulással elterelő műveletbe kezdenek, elvonják az amerikaiak figyelmét és megmaradt erőinek egy részét. Eközben a jórészt repülőgép hordozókból álló főerők egyenesen Midway ellen fordulnak és megsemmisítik az ott maradt erőket. A japán hírszerzés hiányosságait mutatja az is, hogy nem mérték fel pontosan az erőviszonyokat, hiszen ismereteik szerint az amerikaiak csak két anyahajóval rendelkeztek a térségben: a Hornettel és az Enterprise-zal, mivel a Korall-tengeri ütközetben súlyosan megsérült Yorktown alighanem elsüllyedt. Ezzel szemben a Yorktownt három nap alatt rendbe hozták (legalábbis bevethető állapotúra pofozták), és a japán erők fölvonulásával egy időben már javában úton volt Midway felé. Ráadásul az amerikaiak a japán tervek homályos (de nem pontos) ismeretében kétségbeesett sietséggel igyekeztek megerősíteni a parányi, sík, és növényzettel alig fedett szigetcsoportot. Annyi nagy hatótávolságú harci repülőgépet irányítottak oda, amennyit csak tudtak, de ez a szedett-vetett légierő semmiképpen sem volt első vonalbelinek tekinthető. A három anyahajó gépei viszont ütőképesek voltak. Őket erősítette az is, hogy a szigetek sokkal több kifutópályával rendelkeztek, mint a japán támadó flotta hordozói, és hadianyagból is rengeteget fel tudtak halmozni. Mindezek mellett bízhattak még a mind fejlettebb radartechnológiában is, amelytől azt várták, hogy időben észlelik majd a támadókat.
Szétforgácsolt erők
A japánok kettéosztották a támadó flottát: a megszálló erőket szállító egységeket csatahajók és rombolók kíséretében délnyugat felől indították a szigetek felé, míg a csapásmérő főerők északkeletről közeledtek. A folyamatosan járőröző amerikai gépek a megszálló erőket szállító flottát fedezték fel előbb, 1942. június 4-én, kora reggel, jó ezer kilométeres távolságra Midwaytől. Két hullámban is megtámadták ezt az egységet, de csupán egy olajszállító tankert sikerült repülőgépről indított torpedóval a tenger mélyére küldeniük. Ez volt egyébként az amerikai tengerészeti légierő egyetlen sikeres torpedó-találata az egész csata során.
Amíg az amerikaiak a taktikai szempontból sokkal kevésbé fontos megszálló flottát támadták, a japán főerők megindították saját gépeiket a bázis ellen. A 108 japán gépből álló kötelék súlyos csapást mért a sziget repülőtereire és védműveire, és kéttucatnyi repülőgépet is elpusztított vagy használhatatlanná tett, de mindezt komoly veszteségek árán érte el: 11 gép lezuhant, 14 súlyosan, további 15 könnyebben megsérült a heves elhárító tűzben. A repülőterek üzemképesek maradtak.
Csapások 500 mérföldnyi távolságból
Közben persze az amerikaiak is felfedezték a japán főerőket és a szigetről repülőket indítottak ellenük – nem sok sikerrel, de nagy veszteségek árán. A támadást vezető Nagumo admirális ekkor úgy döntött, hogy Yamamoto parancsát megszegve nem tartalékolja tovább második támadó hullámát az egyelőre még meg sem talált amerikai repülőgép hordozók ellen, hanem azokat is a sziget ellen veti be. Ez a kötelék is úton volt már Midway ellen, amikor a japánok megtalálták az amerikai hordozókat. Ekkor lázasan elkezdték átfegyverezni az előző támadásból visszatért gépeiket ellenük, amivel sok időt vesztettek. Közben megérkezett az amerikai válaszcsapás: három hullámban is torpedóvetőkkel mentek rá a japán hajókra – de egyetlen találatot sem értek el, viszont a gépek nagy része odaveszett. Csak a bombázókkal indított következő hullám ért el sikereket. Méghozzá nem is akármilyeneket: három japán repülőgép hordozót (a Szórjút, a Kagát és az Akagit) is eltaláltak. A negyedik, sértetlen anyahajó, a Hírjú azonban támadást indított az amerikai egységek ellen.
Az amerikaiak sikere nem jöhetett volna jobbkor: utolsó harcképes tartalékaikat vetették be, miközben a létszámban sokkal jobban álló japán gépek fél órán belül megindulhattak volna a flotta ellen, ami eldönthette volna a csata kimenetlét. A gépek ráadásul már-már visszafordulni készültek, mivel sokáig képtelenek voltak megtalálni a császári erőket. Az utolsó csepp üzemanyaggal végrehajtott támadás sikere nagy megkönnyebbülést hozott Fletcher admirális és tisztjei számára, hiszen tisztában voltak vele, hogy a döntő pillanatban billent a javukra a mérleg nyelve.
Az egyetlen érdemi japán siker
A megmaradt japán pilóták dühe a Yorktown hordozó ellen irányult, és két külön hullámban támadva, jelentős veszteségeik ellenére sikerült nagyon komolyan megrongálniuk áldozatukat. Az amerikaiak azonban felfedezték a Hírjú helyzetét is, és az Enterprise valamint a Hornet megmaradt vadászbombázói azt is megtámadták – sikerrel.
A negyedik anyahajó súlyos sérülései után a japán flotta vezetője, Nagumo admirális rövid tépelődés után a visszavonulás mellett döntött, hiszen a támadás további erőszakolása azzal a veszéllyel járt volna, hogy csatahajóit légi fedezet nélkül gyorsan elveszítheti. Mintegy végső csapásként egy torpedó találat még elsüllyesztette az amúgy is súlyosan megsérült Yorktownt, de ez volt a császári flotta első lényegi – és tulajdonképpen egyetlen – sikere.
Meglepő módon az amerikai erők nem vetették magukat a menekülő japán flotta nyomába. Ezért Fletcher tengernagyot később sok bírálat érte, de a vezérkar nem merte megkockáztatni, hogy jelentősen meggyengítse a szigetek védelmét.
A Midwaynél lezajlott csata jelentős fordulatot hozott a csendes-óceáni háborúban, hiszen a japánok soha többé nem tudták pótolni veszteségeiket, főleg kiképzett pilótákból volt ettől kezdve jelentős hiány. Így a szigetország 1942 júniusa után már csak védekezni volt képes, míg az amerikaiak ekkor mentek át védelemből támadásba.
Érdekességek a Midway-i csatáról
Az ütközet után komoly botrány robbant ki az amerikai haditengerészet torpedói körül, hiszen 121 indításból mindössze egyetlen találatot sikerült elérniük.
Ez volt az első olyan tengeri ütközet, amikor a résztvevő flották fő
csapásmérő hajói egyáltalán nem látták egymást.
Az első, sikertelen amerikai támadás során az egyik lezuhanó gép megcélozta Nagumo admirális vezérhajójának hídját. A gép csupán néhány méterrel vétette el a célt. A japánok később erre az akcióra visszaemlékezve kezdtek bele a kamikáze-programba.
A B17-es bombázók, a hírhedt „repülő erődök” 6000 méteres magasságból 300 bombát dobtak a japán hajókra. Egy sem talált, de több tucat találatot véltek észlelni.
Az egyik támadásból visszatért, eltévedt japán vadászgép tévedésből a Hornet repülőgép-hordozón szállt le.
