Nem csak a világbajnoki cím, de már két kvóta is megvan

Magyar napot tartottak Aarhusban tegnap, illetve a magyar vitorlázók rendeztek magyar napot. Berecz Zsombor megnyerte a sportág első világbajnoki címét aktív olimpiai osztályban – és ezzel természetesen kvótát is szerzett Tokióra, de az már szerdán zsebben volt. Érdi Mári pedig bekerült az éremfutamba, miután kiderült, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem adtak be ellene óvást. Ezzel ő is kvótát szerzett.

Magyar napot tartottak Aarhusban tegnap, illetve a magyar vitorlázók rendeztek magyar napot. Berecz Zsombor megnyerte a sportág első világbajnoki címét aktív olimpiai osztályban – és ezzel természetesen kvótát is szerzett Tokióra, de az már szerdán zsebben volt. Érdi Mári pedig bekerült az éremfutamba, miután kiderült, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem adtak be ellene óvást. Ezzel ő is kvótát szerzett.

Berecz Zsombor az éremfutam előtt a második helyen állt holtversenyben az új-zélandi Juniorral, egyaránt 68-68 pontot gyűjtve, ami csak 8 ponttal több, mint a vezető svéd Salminené. Így a medalrace-en bármi megtörténhetett. Berecz semmit nem bízott a véletlenre, saját elképzelései szerint vitorlázott, nem vívott match race-t. Az első krajcbóját már elsőnek vette, és ezt a pozícióját végig meg is tartva nyerte az éremfutamot. Az addig élen álló svéd Salminen a 7. helyen jött be, ami bőven elegendő különbség volt Berecznek a világbajnoki címhez.

Berecz ezzel történelmet írt, minden idők legjobb magyar vitorlázó eredményét érte el a világbajnoki címmel, aktív olimpiai osztályban ilyet ugyanis magyar vitorlázó még nem nyert.

A vébén induló másik magyar finnes, Haidekker Elemér a 75. helyen fejezte be a versenyt.

A női Laser Radial osztály utolsó futamában csütörtökön a 11. helyen ért célba a magyar versenyző, így a 10. helyen állt az óvási tárgyalások eredménye előtti – a nem hivatalos eredmény szerint. A magyar vitorlázó csapata a Hunsail.hu-val csütörtök délután közölte: az olimpiai kvóta megvan és Érdi Mári indulhat a pénteki éremfutamon. (Csütörtök kora délután még csak az volt biztos, hogy Érdi Mári megszerezte a tokiói indulás jogát, de az esetleges óvástárgyalások miatt az éremfutambeli indulása még nem volt 100 százalék. Nem sokkal 17 után Érdi Mári csapata közölte, hogy nem volt a helyezését érintő óvás, így ott lesz a pénteki éremfutamon.)

A férfi Laser Standard döntő futamai is lezárultak, pénteken az éremfutammal fejeződik be a világbajnokság. Vadnai Benjamin az aranycsoport végig kvótára esélyes helyen vitorlázott, végül azonban kiszorult az indulási jogot szerzők közül. A világbajnokságot a 39. helyen zárta, a csütörtöki záró futamban az 51. helyen ért célba. A nemzetek sorrendjében a 24. helyen végzett. Testvére, Jonatán az ezüst csoportban versenyzett a döntő során, az összetettben végül az 57. helyet szerezte meg, ami az ezüst csoport 2. pozíciója. Az utolsó futamot csoportjában megnyerte és szerzett még egy 2. helyet is.

A férfi szörfösök között szereplő Sánta Bence az ezüst csoportban 41., 39. és 32. helyeket ért el, így a döntő első három futama után az összetett lista 82. helyén tartózkodik. Vrág Flóra és Molnár Dávid a Nacra 17 Foiling osztályban ugyancsak az ezüst csoportban folytatja, nekik csütörtökön két futamot rendeztek, az egyikből fekete zászlós büntetéssel kizárták őket, a másikban viszont a 8. helyen futottak célba. Így az összetettben az 59. helyen állnak.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.