Mári továbbra is a második helyen Hyeresben

Újabb futamot nyert Hyères-ben Érdi Mári, s ezzel továbbra is második, de előnye nőtt a harmadik helyezettel szemben.

Újabb futamot nyert Hyères-ben Érdi Mári, s ezzel továbbra is második, de előnye nőtt a harmadik helyezettel szemben.

Már hat futamon van túl a dél-franciaországi Hyères-ben, a Semaine Olympique Française versenyen a női Laser Radial mezőnye, s ezek harmadát Érdi Mári nyerte meg. Ez azt jelenti, hogy az első nap után a harmadikon is nyert egy menetet. A gyenge, forgolódó szeles nyitónap után erősebb szelek jöttek, a második napon 13-14, a harmadikon pedig 15-18 csomós szélben, „jó hullámok” között versenyzett a mezőny. „Mindegyik napon nagyon jó sebbességgel közlekedtem krajcban is és hátszélben is, és most a rajtok is jól sikerültek” – értékelte Mári a verseny első három napját.

A szerdai két futamban 5. és 1. helyeken ért célba, „a krajcok végén balról kellett bejönni”, az addig vezető úton pedig sokat hozott Mári jó sebessége. „A verseny előtt az amerikai lánnyal edzettünk egy hetet és most is vele mérünk össze a futamok előtt, ez jól láthatóan jól működik.” Hat futam után az amerikai lány, Paige Railey a 3. helyen áll, vele szemben Mári a kedd esti egy pontos előnyét nyolc pontra növelte. Továbbra is a finn Tenkanen az első, aki 1. és 3. helyeket ment, így két ponttal tudta növelni előnyét a magyar vitorlázóval szemben. A tavaly Aarhusban világbajnokságot nyert Emma Plasschaert kedd esti nyolcadik helyről szerdán a negyedik helyig tudott előre jönni.

A részletes eredményeket itt lehet nézni.

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.