Amerika Kupa: meglepetés születik?

Lapzártánkig sajnos még csak az előselejtezők és az első középdöntők zajlottak le a 45. Louis Vuitton Amerika Kupáért folytatott végső küzdelemsorozatban Bermudán. Ezek azonban máris érdekes eredményekkel szolgáltak, és azt mindenképpen előre jelzik, hogy nincs papírforma, szinte bármi megtörténhet, és simán születhet meglepetés. És persze a sebesség is egyre csak nő… Elemzésünkben összefoglaljuk mindazt, amit az első hat versenynap alapján tudni lehet és érdemes.

Lapzártánkig sajnos még csak az előselejtezők és az első középdöntők zajlottak le a 45. Louis Vuitton Amerika Kupáért folytatott végső küzdelemsorozatban Bermudán. Ezek azonban máris érdekes eredményekkel szolgáltak, és azt mindenképpen előre jelzik, hogy nincs papírforma, szinte bármi megtörténhet, és simán születhet meglepetés. És persze a sebesség is egyre csak nő… Elemzésünkben összefoglaljuk mindazt, amit az első hat versenynap alapján tudni lehet és érdemes.

Szöveg: Simon István, Fotó: DPPI

„Mi nem stimmel?” – kérdezte kétségbeesetten a csapatrádión Sir Ben Ainslie, a Land Rover BAR kapitánya az Amerika Kupa döntőjének nyitó fordulójában a küzdelem közepette, amikor rá kellett döbbennie, hogy közel sincs olyan sebesség-potenciáljuk, mint párbajbeli ellenfelüknek. Ez a kétségbeesett kérdés jelzi a legjobban, hogy mennyire nem úgy alakulnak a dolgok a 45. Amerika Kupa végső küzdelemsorozatán, mint ahogy sokan várták.

A britek ugyanis a tavaly rendezett elő-sorozatot ha nem is simán, de azért elég meggyőző fölénnyel nyerték meg, így nagy önbizalommal, (és persze a két győzelmet érő két plusz ponttal az eredménytáblájukon) várták a bermudai döntő összecsapásokat. Ugyanakkor már a helyszíni teszteken és az első (még tét nélküli) összecsapások során az les szemű szakértők már felfedezni vélték az eddig első számú kihívónak kikiáltott britek Achilles-pontját – nevezetesen azt, hogy az uszonyok vezérlési rendszere nem tökéletes, az első párbajok során többször is leejtett a hajó orra, amitől szinte állóra lassultak. A csapat sztár-tervezője, a Forma-1-ből érkező Adrian Newey első úszó konstrukciója lenyűgöző technikai színvonalat képvisel ugyan, és erősebb, egyenletes szélben remekül teljesít, különösen végsebesség terén, de a nem elég pontosan összehangolt emelőrendszer miatt nehéz lesz a britek dolga. Ben Ainslie csapata átvitt értelemben is hidegzuhanyként élte meg a habokba fúródó orr hatását –  tavalyi győzelmi sorozatuk után nehéz lehetett megemészteni, hogy az első tíz párbajból csak négyet sikerült megnyerniük. Abból is az egyiket csak éppen-hogy, hiszen csak 23 másodperccel végeztek az előtt a Groupama Team France előtt, amellyel nem igazán számoltak az esélyesek között. (Pedig a franciák a villámgyors svédeket is legyőzték, ami azért nem semmi!

Ha a britek nem két pontos előnnyel érkeztek volna Bermudára, akkor az első öt versenynap után csak a negyedik helyen zártak volna, az öt győzelmet, így öt pontot szerző svédek mögött. A franciákkal folytatott szoros verseny pedig a jövőbeni kilátások tekintetében sem éppen túl jó ómen, hiszen Franck Cammas gárdája az első két napon mindössze két győzelmet ért el – és majdnem egy harmadikat is a britek ellen… Érhető tehát, hogy egyelőre nagy a csalódás a Land Rover BAR-nál.

Bevált a kiwik fedélzeti biciklije

A sokáig „sötét lónak” tekintett új-zélandiak hajójáról viszont már az első napok során kiderült, hogy hozza az optimista várakozásokat. A kiwik sokáig titkolták, mivel rukkolnak elő, és nem a többiekkel egy helyszínen, Bermudán, hanem otthon, Új-Zéland partjainál készültek fel az Amerika Kupáért folytatott végső küzdelemre. Ezt nem csak takarékossági megfontolások indokolták (Peter Burling csapata ugyanis becslések szerint legfeljebb fele annyi pénzzel gazdálkodhat, mint a két gigász, az amerikai és a brit gárda), hanem az is, hogy igyekeztek az utolsó pillanatig titokban tartani újításukat. A többiek hajóival szemben ugyanis az Emirates Team New Zealand nem kézi, hanem láberővel állítja elő a trimmeléshez szükséges energiát. Mivel lábbal nagyobb erőt lehet ráadásul tartósabban kifejteni, mint karral, a kiwik kellő optimizmussal várták a döntő összecsapás-sorozatot. Ugyanakkor a helyi szélviszonyokat kevésbé tudták kitapasztalni, és az sem segítette a helyzetüket, hogy három napig javították a hajójukat, miután egy szabadedzés közben a britek beléjük rohantak. A balesetnek nem lett súlyos következménye – de az elveszett időt Burlingék nem tudták pótolni. Ehhez képest remek formában nyitottak: tíz párbajból nyolcat megnyertek. Ezzel a teljesítménnyel holtversenyben álltak volna az amerikaiakkal, ha azok nem hoznak magukkal egy bónusz-pontot a tavalyi elősorozat második helyének megszerzéséért.

ORACLE: eddig még jó

A címvédők esélyeit nehéz volt megítélni az edzések alapján – Jimmy Spithillék láthatóan kicsit altatták az ellenfeleiket. Bár a Sailingworld.com szakújságírója, valamint a téma talán legjobb hazai szakértője, Sallai Gábor a sailing.hu szerzője a versenysorozat kezdete előtt csak a negyedik-ötödik helyre lőtte be az ORACLE Team USÁ-t, tíz párbajból nyolcat nyertek. Szóval a milliárd-dolláros, az Airbus-szal közös szárnyvezérlési rendszer azért csak beválik, a címvédők nem győzhetők le könnyedén. Az ORACLE hajójára is felkerült egy bringás grind, amelyre Slinsgby ugrik fel néha a kormány mögé, ami talán kissé komikus, de ne felejtsük el, hogy ők csak a kiwik hajójának láttán szerelték fel pedálokkal a hajójukat. A vész-megoldások pedig sohasem tökéletesek…

Gyengén kezdtek a svédek

A meglepetések sorát gazdagította az Artemis gyenge szereplése is az első összecsapások során. A teszteken és a tét nélküli edzőmeccseken komoly sebesség-potenciált mutató csapat az első kvalifikációs fordulóban verte a japán csapatot, de kikapott a britektől, a másodikon viszont bár legyőzte az ORACLE-t, de alulmaradt a Groupamával szemben! Aztán a harmadik és a negyedik napon egymás után kétszer is kikaptak az új-zélandiaktól, majd kiköszörülték a csorbát a franciákkal szemben – viszont másodszorra már elvesztették a párbajt az amerikaiak ellen.

Az már az első összecsapások mentén is egyértelművé vált, hogy sokkal izgalmasabb, többesélyes küzdelmeket láthatunk, mint amire a korábbi AC-k alapján számítottunk.  Na azért persze ne felejtsük el, mint jött vissza a sírból az ORACLE TEAM USA két évvel ezelőtt, hogy az utolsó pillanatokban fordítson és nyerjen! Hasonló hősi eposzok az idén is simán íródhatnak Bermudán, hiszen az első küzdelmek után az már nyilvánvaló, hogy egy-egy futam még akkor sincs eldőlve, ha valaki több száz méternyi hátrányba kerül. Ezt jó néhányan bebizonyították már három nap alatt is.

A kicsik is zavarhatják a vizet

Nem csak a franciáknak, de a japánoknak is megvoltak már azok a pillanataik, amelyekkel jelezték: nem (csak) a létszámot gyarapítják Bermudán. A franciák villogásáról már szóltunk, de a Softbank Team Japan igazából csak a selejtezőket követő második körös összecsapások során, a svédek ellen villogtak. Mindkét párbaj meglehetősen szoros volt, és mindkét csapat egy-egy győzelmet és vereséget könyvelhetett el a végén. Az első összecsapás során elég egyformán kapták el a rajtot, de a harmadik fordulónál a Dean Barker által irányított japán csapat tisztán elé vágott a svéd hajónak – ezzel el is dőlt a verseny. A második menetben Nathan Outteridge rögtön a rajtnál elhúzott a Softban Team Japantól, de nem lehetett nyugta, hiszen a célig többször is helyet cseréltek. A késhegyre menő, talán az eddigi futamok közül a legfordulatosabbnak bizonyuló összecsapást végül az Artemis nyerte meg.

Sosem volt ilyen követhető

Ezek a futamok is jól mutatják, milyen izgalmas az Amerika Kupa az új hajókkal. Persze, a technika fejlődése nem csak a hajókon érhető tetten: a közvetítés is olyan élvezhető, amilyen még sohasem volt. Mind a verseny honlapja, mind youtube- és Facebook-csatornája szinte áradásszerűen ontja a videókat, a futamok live streaminggel is nyomon követhetők, méghozzá úgy, hogy tetszésünk szerinti kameraállásból követhetjük bármelyik hajót a versenye

Izgalmas rajtok, nagy sprintek

A legizgalmasabb pillanatok természetesen mindig a rajtot követő helyezkedések. A résztvevőket félszeles pozícióból indítják a pályán, aminek köszönhetően remek sprinteket láthatunk, de ezzel az is jár, hogy rengeteg volt a helyezkedés a rajt előtt. A csapatok értelemszerűen arra játszottak, hogy védjék a szél alatti helyzetüket, ezért sokan a lee rajtbója alá is mentek, nehogy az ellenfelük alájuk vágjon. Ezzel persze a másik hajó manővereit is determinálták, mivel az vagy mégis megpróbálhatott fedésre játszani, hogy alulról egyenesen száguldjon föl a rajtvonalig, vagy a szél felöl maradva megpróbált annyira elhúzódni a másiktól, hogy felülről rohanhassa meg azt. Az ilyesféle helyezkedések test-test elleni küzdelmeket hoztak – néha akár szó szerint értve is. Ez történt a britekkel és a japánokkal is, amikor a Land Rover BAR belerohant a Softbank Team Japanba rögtön a rajtnál.

Az Új-Zélandiak nagyon bátran rögtön a Land Rover BAR-t hívták ki (a kvalifikációs versenyeket követő elődöntők Match Race-ében megválaszthatták a következő ellenfelet). A gondokkal küzdő briteket vezető Ainslie kissé lakonikusnak ható módon erről úgy fogalmazott: „Ez kemény menet lesz, de hát ahhoz, hogy megnyerjük a kupát, úgyis le kell győzni minden ellenfelünket.” Nos, a kiwik kifogtak rajtuk – pontosabban a technika ördöge, hiszen a brit csapat kénytelen volt feladni az elődöntő első futamát és a másodikon el sem indult – ezzel jókora hátrányt halmoztak fel.

„Nagyon kiábrándító, hogy így kellett elvesztenünk két fordulót is az új-zélandiakkal szemben. Az egyetlen pozitív dolog az, hogy sikerült végre egy kis plusz-sebességet találunk. Ezek a hajók egyértelműen a technika csúcsát képviselik, és mindig a terhelhetőségük határán vitorlázunk velük. Nagyon szerencsétlen dolog, ami történt, és igazán nem volt rá szükségünk, de hát ilyen az élet” – nyilatkozta az egyre jobban demoralizálódó britek kapitánya.

„Sosem jó, ha az ellenféllel ilyesmi történik, de ez benne van a pakliban” – nyilatkozta Burling, aki nagyon sportszerűen hozzátette még: a verseny nagyon szorosnak ígérkezett, a Land Rover BAR kitűnő csapat – kár hogy így kellett nyerniük ellenük.

A sebesség bűvöletében

Bár a lapzártánkig lement hat versenynap során egyszer sem érte el a szél sebessége a szabályok szerint még versenyrendezésre alkalmas maximumot, azaz a 26 csomót, ennek ellenére az már szinte borítékolható, hogy az idei Amerika Kupa sorozaton 50 csomó fölé fogják tornászni a végsebességet. Igazából az lenne meglepő, ha nem így történne, hiszen már a harmadik előselejtező futam után sorra jöttek az újabb és újabb sebesség-csúcsok. A legnagyobb tempó, amelyet egy hajó elért 48,2 csomó volt – ezt az új-zélandiak regisztrálták. Ez ugyebár, majdnem 90 km/h-ás sebesség, ami igencsak elképesztő tempó a víz fölött repülve. A sebesség nem csak azért fontos, mert ez kulcskérdés lehet a győzelemhez, hanem azért is, mert ez az egyik leginkább közérthető kérdés, amiről írni, beszélni lehet a versenyek nyomán. Nem csoda tehát, hogy az egyik első sajtótájékoztató alkalmával rögtön arról faggatták az újságírók a megjelent skippereket, hogy mire számítanak, mekkora lesz majd a legnagyobb tempó, amit a verseny során elérnek majd. Erre Franck Cammas válaszolt: „40 csomó”. De a francia válasza sokkal inkább kérdésnek, mint sem kijelentésnek hangzott…

Nem is figyelik, mennyivel mennek

A csapatok azt állítják: ők nem foglalkoznak a sebességgel, sosem nézik, mennyivel is mentek. Szerintük ugyanis a végsebesség csupán egy dolog – sokkal fontosabb azonban, hogy a hajó átlagosan, a pálya minden szakaszán és minden szélviszonyok közepette gyors legyen. E tekintetben az Amerika Kupa megint csak emlékeztet a Forma-1-re (amihez olyan gyakran és előszeretettel hasonlítják), hiszen ott sem döntő jelentőségű a végsebesség. Ahogyan az F1-ben, úgy az Amerika Kupán is annak van igazán kulcsszerepe, hogy a fordulókban minél kevesebb időt veszítsen, minél kevésbé lassuljon meg a hajó. De még az egyenes irányú, takkváltás nélküli haladás esetén sem feltétlenül lényeges az elérhető sebesség határát feszegetni. „Sokkal fontosabb, hogy 2 csomóval lassabban, de stabilan repüljünk, mint sem az, hogy ennyivel gyorsabban, de egyben instabilabban is” – mondta erről egy amerikai szaklapnak nyilatkozva Sir Ben Ainslie. Márpedig ha valaki, akkor ő tényleg tudja, hogy miről beszél – hiszen a Land Rover BAR szemmel látható legnagyobb hiányossága éppen a tökéletes repülés-vezérlés (mint arról a cikk elején már írtunk).

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.