Vitorlással jött haza Kubából egy osztály, mert nem volt repülőjárat

Egy kétárbócos szkúnerrel tért haza Kubából a Karib-tengeri tanulmányútjáról egy holland diákcsoport azok után, hogy a koronavírus-járvány miatt töröltek minden repülőjáratot.

 

A 14-17 éves középiskolásokból álló 25 fős csoport egy több hetes vitorláskurzuson vett részt a Wylde Swan nevű hajón, amikor március közepén kiderült, hogy nem tudnak repülővel Kubából visszatérni Európába. Az őket felkészítő 12 tapasztalt tengerész és 3 pedagógus végül úgy döntött, hogy repülőjárat híján a vitorláshajóval teszik meg a hétezer kilométeres utat az Atlanti-óceánon át. Ez végült öt hét alatt sikerült nekik. „Meg kell tanulni alkalmazkodni, mivel nem volt igazán választásunk. Az első gondolatom az volt, hogyan csinálom ezt végig a nálam lévő ruhában, és van-e elég élelmiszer a hajón” – idézte a hazaérkezés után nyilatkozó egyik diákot, Anna Maartjét az MTI.

A csoport Santa Lucia szigetén töltötte fel a készleteit, itt ruházatot is be kellett szerezniük az óceán átszeléséhez. A kubai indulás után először az Azori-szigeteken kötöttek ki, de hajójukat nem hagyhatták el. A járvány feltartóztatását célzó hollandiai korlátozó intézkedések miatt a diákok vasárnap egyenként hagyhatták el a hajót, szüleik a kikötőben vártak, hogy hazavigyék őket.

Életük legnagyobb osztálykirándulása lehetett ez a túra, amit a vírusnak „köszönhettek”.

Képek: A diákok mégérkezése Catrinus Van Der Veen / AFP. Wylde Swan: www.sailtraininginternational.org

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.