Vitorlás nap csak nőknek

Egésznapos, nőknek, lányoknak szóló ingyenes vitorlás rendezvényt tartanak május 19-én Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben. Az érdeklődők találkozhatnak a vitorlás sportág női képviselőivel, valamint a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást.

A nemzetközi kampányhoz kapcsolódva a Magyar Vitorlás Akadémia a Magyar Vitorlás Szövetséggel és a Balaton legújabb kikötőjével, a Kékszalag PORT-al együttműködésben, a tematikus hét nyitónapján ingyenes, vitorlázást népszerűsítő napot tart Balatonfüreden, a Kékszalag PORT kikötőben – számolt be róla a Likebalaton.hu.

Az egész napos programra a szervezők várják a városi és a környékbeli középiskolák női diákjait, tanárait, de

nagy szeretettel várnak mindenkit korosztálytól függetlenül, és nem csupán a Balaton térségéből.

A nap első felében a látogatók nyitott kerekasztalbeszélgetéseket hallhatnak, ahol női ifjúsági és felnőtt versenyzők, női edzők, versenyrendezők mutatkoznak be és mesélik el első találkozásukat a sportággal, valamint az azóta a vitorlázástól szerzett élményeiket, emlékeiket. A délután folyamán az érdeklődők a gyakorlatban is kipróbálhatják a vitorlázást, szakképzett női edzők koordinálásával és segítésével.

– Én nagyon örülök annak, hogy Magyarország csatlakozott a World Sailing által létrehozott Steering The Course programhoz.

Bízom benne, hogy ezáltal minden nőhöz és lányhoz eljut a vitorlázás.

Minden nőt és lányt arra bíztatok, hogy próbálják ki a vitorlázást, mert a vízen jó – fogalmazta meg a kampánnyal kapcsolatos gondolatait Érdi Mári olimpikon vitorlázó.

Steering The Course a Kékszalag PORT-ban

Szépvölgyi István, a Magyar Vitorlás Akadémia ügyvezetője úgy fogalmazott, a nyílt nap elsősorban nem azoknak szól, akik már aktív részesei a sportágnak, hanem azon hölgyeket kívánják megszólítani, és ezen a pénteki napon Balatonfüredre, a Kékszalag PORT-ba csábítani, akik még csak most ismerkednek, vagy szeretnének megismerkedni a vitorlázással úgyis, mint élsporttal, de úgyis, mint egy élménnyel. A délelőtti kerekasztal beszélgetések témáit is úgy állították össze, hogy a sportág minél több szereplőjével meg lehessen ismerkedni. A délután pedig a gyakorlaté, a résztvevő hölgyeket, leánygyermekükkel, barátnőjükkel, kolléganőjükkel, vagy akár édesanyjukkal együtt várják a fedélzeten egy vitorlástréningre.

A Steering The Course programsorozatot 2021-ben hívta életre a World Sailing – Nemzetközi Vitorlás Szövetség. Ennek a már hagyományos tematikus hétnek kiemelt eseménye a női vitorlázás hete, mely a Föld északi féltekéjén egy időben, 2023. május 19-29. között kerül megrendezésre.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink