Vigyázz, kész, évadnyitó!

Szombaton a hagyományos Vitorlabontó ünnepség és koszorúzás után elindul a Balatoni Évadnyitó Beflex Nagydíj, ezzel pedig hivatalosan is megkezdődik a balatoni vitorlásszezon. Most bemutatjuk a szombati versenyre vonatkozó legfontosabb információkat.

Először kezdjük az időjárással. A korábbi előrejelzés változott: várhatóan szép idő lesz élénk széllel, a front pedig előreláthatóan szombaton késő estére vagy vasárnap reggelre várható – írta a hunsail.hu.

Nevezni lehet online módon a VIHAR rendszeren keresztül. A helyszínen pedig a balatonfüredi Vitorlás Étterem emeletén található Vitorlázeumban (8230 Balatonfüred, Tagore sétány 1.) lehet pénteken (május 10.) 18 és 22 óra között.

A verseny várhatóan 12 órakor rajtol Balatonfüredről, az első bója Alsóörsnél, a második pedig Tihanynál lesz, utána jön a balatonfüredi cél.

A verseny limitideje 16.30, azaz 4,5 óra alatt kell teljesíteni a távot. Bár az időjárás-előrejelzés szerint élénk szél várható, ez valószínűleg elég lesz ahhoz, hogy minden induló időben befusson. Fontos azonban megemlíteni azt, hogy az idei Balatoni Évadnyitó BEFLEX Nagydíj és a Fehér Szalag Versenyutasítása az idén megváltozott a leggyorsabb hajóknál alacsonyabb sebességpotenciállal rendelkező hajók érdekében. A lényeg, hogy a két rajszektorban induló hajók külön is befuttathatóak – azaz indokolt esetben a rendezők lerövidíthetik a pályát. (Az esetleges pályarövidítésről szóló döntés hátteréről és részleteiről ebben a cikkben olvashat részletesen.)

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.