Véget ért a Laser 4.7 Vb

Véget ért a Laser 4.7 Világbajnokság, ahol Kovács Attila, az MVM SE versenyzője érte el a legjobb hazai eredményt.
Véget ért a Laser 4.7 Világbajnokság, ahol Kovács Attila, az MVM SE versenyzője érte el a legjobb hazai eredményt.
Napról napra javította helyezését az arany csoportban Kovács Attila, még annak ellenére is, hogy egy futamból kizárták a rajteljárás során beszedett második sárga zászlós megintése miatt. Végül az 55. helyen végzett a 275 fős fiú mezőnyben első Világbajnokságán, amivel bő 20 százalékkal javította eddigi legjobb nemzetközi eredményét, amit a tavaszi Európa Bajnokságon ért el.
Bagonyi Bálint (THE) a bronz csoportban a 192. helyen, Orbán Botond (MVM SE) és Illanitz Igor (MVM SE) az emerald csoportban a 230. és a 266. helyen végeztek.
A hazai lányok az ezüst csoportba kerültek a selejtezőket követően. Kis-Kapin Karina a BYC versenyzője volt a legeredményesebb, az ezüst csoportban két futamgyőzelmet is aratva a 86. helyen fejezte be a versenyt a 155 fős lány mezőnyben. Novák Dorka (BYC) 91. , Vida Róza (BYC) 112. és Molnár Lilla (MVM SE) a 141. helyen végeztek, közülük Róza nevéhez szintén fűződik egy futamgyőzelem az ezüst csoportban.
A verseny végére végül az összes hazai versenyzőnk tudott csoportja élmezőnyében végezni egy-egy futamban és többnyire a selejtezők során elért helyezésükön is javítani tudtak a verseny második felében.

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink