Az idei első, Koperban rendezett Laser 4.7 Európa Kupa-forduló kitűnő magyar eredményei után a következő fordulóban is pazarul versenyeztek a magyar fiatalok – számolt be róla a hunsail.hu. A dél-franciaországi Hyères-ben a BYC-es Nagy Bendegúz megismételte pompás koperi szereplését, azaz az összetettben második lett, a korcsoportját – U16 – pedig megnyerte.
A többi magyar versenyző is kiválóan versenyzett, Kovács Attila ugyancsak befért az első tízbe az abszolút rangsorban, a 7. helyen zárta a versenyt a 151 induló között. A versenyt négy nap alatt bonyolították le, összesen 7 futamot rendeztek, a spanyol színekben versenyző német Lara Himmes győzött, a harmadik helyen pedig a horvát Ursula Balas végzett. Nagy Bendegúz tehát két hölgy versenyző közé ékelődött be. A magyar versenyzők eredményei: 53. Sellei Bence 63. Vida Róza 92. Kis Kapin Karina 107. Fehér Zsombor 117. Molnár Lilla
A részletes eredményeket itt lehet nézni.