Újabb meglepő formájú IMOCA került vízre

Felgyorsult a Vendeé Globe egykezes földkerülő versenyre a felkészülés, vízre került egy új, meglepő formájú repülő hajó.

 

Számos intézkedést hoztak Franciaországban is, mint a közösségi távolságok és a maszkviselet betartását, akadálymentesítést, folyamatos fertőtlenítést és az egy helyszínen dolgozók létszámának minimalizálását, hogy a náluk jóval nagyobb pusztítást végző járvány második szakaszában elindulhasson pár területen az élet. A vitorlázás a több millió lakosú tengerparti településeken évezredek óta része az életnek, itt nemzeti hősökként, gladiátorként ünneplik azon keveseket, akik egyedül vállalkoznak a bolygó megkerülésére. Az új fejlesztésű hajók már szárnyakon repülnek, elképesztő sebességgel az óceáni hullámokon, közben folyamatos fizikai terhelést, becsapódásokat kap a szervezet. Próbáljon meg ebben az egyedüllétben bárki több hónapon át száguldva pihenni! A versenyzőknek is 20-20 percek jutnak csak alvásra, miközben végig koncentrálniuk és dolgozniuk kell a vitorlásokon a legjobb sebesség érdekében. Nyugodtan nevezhetjük emberfelettinek a teljesítményüket, erre hazánkban csak Fa Nándor képes.

A most vízre került legújabb francia hajó versenyképességét Michel Desjoyeaux szavatolja, aki egyedüliként a Vendeé Globe történetében, kétszer nyerte meg a földkerülő versenyt, a 2000-2001 és a 2008-2009-ben zajló regattákon. A hajó kormányosa a Solitaire du Figaro egykezes, óceán átkelő verseny kétszeres győztese, Nicolas Troussel lesz.

A pandéma legalább hét hetes várakozásra kényszerítette az IMOCA versenyzőket, így ez a hajó is a műhelybe szorult és nem tudtak a tervezett ütemben készülni a november 8-án rajtoló Vendeé Globe földkerülő versenyre.

Nicolas Troussel csapata most arra vár, hogy megkapják a kifutási engedélyt a hatóságoktól és a szükséges felmérések után azonnal elkezdik tesztelni a szárnyakon repülő, az eddigi hatvan lábas rohanógépektől is teljesen eltérő formájú hajót.

Frissítés: a Vendeé Globe rajtjáról a szervezők 2020. június 15-én döntenek véglegesen. Jó eséllyel 2021-re halasztják, mert a több tízezer nézőt is megmozgató szárazföldi kísérő események nélkül nem látják értelmét a 2020. november eleji rajtnak.

 

Fotók: Tomas Bregardis, Corum – L’Epargne, Ouest-France

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.