Mári megnyerte az MVM Flottabajnokságot is

Minden futamot megnyert, így összetettben is győzött Laser Radial osztályban Érdi Mári az MVM Flottabajnokságán.

Nem sikerült futamokat rendezni az MVM Laser Flottabajnokság utolsó napján, így végül hat futam alapján hirdettek végeredményt a verseny szervezői.

A Laser Radial hajóosztályban a papírforma érvényesült, hiszen Érdi Mária megnyerte az összes futamot, így vitathatatlanul és nagyon magabiztosan nyerte a versenyt. Orbán Botond Máté (MVM SE) végzett a második és Kovács Attila (MVM SE) a harmadik helyen.

Nem így terveztük ezt az idényt, de gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül az élsportolók között. Mindenesetre nagyon örülök annak, hogy már a második versenyt is lezártnak tekinthetjük. A BYC-kupa után az MVM Flottabajnokságon is sikerült felállnom a dobogó legmagasabb fokára. Mostantól, ha a körülmények, valamint az egészségügyi helyzet engedi, szeretnék majd nemzetközi edzőtáborokban is hajóba ülni” – nyilatkozta Érdi Mária, aki az MVM Zrt. támogatásával készül a jövő évi olimpiai játékokra.

Laser Standard osztályban Vőneky Ákos (BYC) lett a bajnok, Szakasits György (MVM SE) és Zink Leon Miklós (BYC) előtt. Laser 4.7-ben Verebély Mátyás (SVE) győzött Nagy Bendegúz (BYC) és Szokody Olivér (BYC) végzett még dobogós helyen.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.