Koronavírus: a hajógyártók szerint nincs ok aggodalomra

A német Hanse csoport központi közleményben, a balatonfűzfői Aqwia Kft. pedig Facebook-csatornáján nyugtatja az esetleg aggódó vásárlókat, hogy a kialakult helyzetben is zavartalan a gyártás, és a munkavállalók is biztonságban vannak.

Egyelőre nem számít a hajóátadások csúszására a német Hanse Csoport. A társaság közleménye szerint a cég még időben lépett, biztonságossá tette a hajóépítési helyszíneket, fenntartva ezzel a folyamatos gyártást, egyben megóvta munkatársai egészségét.

„Számtalan intézkedést vezettünk be, hogy ne legyen fennakadás, és még komolyabban vesszük a társadalmi felelősségvállalásunkat. Túl azon, hogy szigorú higiénés előírások mentén dolgozunk, az egyes munkatereket izoláltuk egymástól, azon kollégáink, akik munkaköre ezt lehetővé teszi, távmunkában otthonuk biztonságából végzik feladataikat. Külső látogatók és a sales-es csapat tagjai nem léphetnek a gyár területére, ezzel is megóvva az ottaniakat. Ezeken felül minden üzleti utunkat és rendezvényünket töröltük” – szögezi le a cég.

Mivel a fenti korlátozásokat időben léptették életbe, a gyártás zavartalanul folyik. A Hanse Csoporthoz tartozó összes márka tartja a vállalt határidőket, és hogy ez így is maradjon, fokozott figyelemmel felügyelik a raktárkészleteket, illetve szükség esetén bővítjük azokat.

A Hanse a greifswaldi gyára madártávlatból – Fotó: Hanse

A hazai elektromos hajók piacát uraló Aqwia Kft. is megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket. Erről a cég Facebook-csatornája adott hírt. E szerint szigorú biztonsági intézkedések mellett, de zavartalanul folyik a gyártás a Wia balatonfűzfői gyárában. A hajókat időben leszállítják és a munkavállalók egészségét maximális mértékben óvják.

„Látogatási tilalom, kötelező védőfelszerelés alkalmazása, kiemelt személyi higénia – ezek a legfontosabb intézkedéseink kulcsszavakban. Jelenleg úgy tűnik, hogy minden megrendelt hajót időben át tudunk adni a tulajdonosának” – mondta el Klausz Csaba, a Aqwia Kft. fűzfői gyárának vezetője.

A hajótulajdonosoknak sem kell aggódniuk, hiszen egyrészt mindent elkövetnek annak érdekében, hogy ne engedjék be a fertőzést a munkaterületre, másrészt, mivel a jelenlegi ismeretek szerint a vírus legfeljebb két nap alatt elpusztul lényegében minden felületen, ezért a hajókat 72 órás „karantén” után adják át, ezen időszak alatt senki sem érhet hozzájuk.

Átadásra váró hajók a Wia balatonfűzfői gyárában – Fotó: Wia

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.