Két magyar hölgy egy kutatóhajón

Két magyar hölgy is hajóra szállt, hogy segítsenek felhívni a figyelmet a tengerek szennyezésére, és tudományos kutatásokban vegyenek részt a Föld körül.

Az eXXpedition nevű vállalkozást Emily Penn szervezte, az akció lényege, hogy folyton változó összetételű, nemzetközi legénységgel mintákat vegyenek, és minél nagyobb publicitást érjenek el ügyüknek. Idén két magyar nő is csatlakozik a kizárólag hölgyekből álló csapathoz egy-egy szakaszra: Wrhovina Éva környezetgazdálkodási szakember, aki 600 mérföldet fog megtenni a Fidzsi szigetektől Vanuatuba, ahol a helyi szervezetekkel közösen fogják a kutatásokat elvégezni, és Kelemen Tünde környezet- és munkavédelmi mérnök, aki 3300 mérföldet fog megtenni Ausztráliából Mauritiusra. Eközben a 70 lábas vitorlás áthalad a mintegy 5 millió km2 területű műanyag csoportosuláson. Az út során rendszeresen mintát vesznek majd a mikroműanyag-szennyezés meghatározása érdekében, a vízfelszínről, a mélyebb rétegekből, a partok mentén az üledékből, valamint a levegőből is. A jelenlegi becslések szerint mintegy 5 trillió darab apró műanyag részecske úszik az óceánokban, amelyek bekerülnek a táplálékláncba, szinte felbecsülhetetlen hosszútávú károkat okozva.

A témáról részletesen itt lehet olvasni.

Fotó: SophieDingwall/eXXpedition

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.