Kékszalag: korai verseny, korai bejelentés

Már főszponzora is van az idén szokatlanul korán rendezett Kékszalagnak – jelentették be a Raiffeisen Bank Zrt. és a Magyar Vitorlás Szövetség vezetői a Budapest Boat Show-n rendezett ünnepélyes aláírás után.

 

„Az idei év kivételes, mert az utóbbi évekhez képest jóval hamarabb lesz a verseny” – mondta Holczhauser András, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSz) főtitkára. A tavalyi Kékszalagra július közepén, az egy évvel korábbira pedig a hónap végén került sor. Ennek a magyarázata, hogy a Kékszalagnak nincs konkrét dátuma, a hagyományok szerint azokon a napokon kerül sor a versenyre, amelyek a legközelebb esnek a holdtöltéhez. A főtitkár bízik abban, hogy a korábbi időpontnak köszönhetően idén egy szélben gazdagabb vetélkedésre kerülhet sor, és ez a nevezések számában is meglátszik majd – számolt be róla a vitorlazzitthon.hu.

A Kékszalagnál minden évben fontos szerepet kapnak a támogatók: a tavalyi verseny után az idén is a Raiffeisen Bank lesz a verseny főszponzora. Yalcinkaya Veronika, a Raiffeisen Bank marketingigazgatója elmondta: „Az idei évben is nagyon jó versenyre számítunk. A Kékszalagot a múlt évben támogattuk először, és nagyon pozitív élményekkel gazdagodtunk. A verseny szellemisége jól illeszkedik a Raiffeisen csoport értékeihez.”

A szervező Magyar Vitorlás Szövetség az idei Kékszalagra is újdonságokkal készül, többek között családi programokkal, valamint a gyermekek vitorlásversenyével, a Kékpántlikával. „Változás lesz ebben is. Az eddigi forgatókönyvekkel ellentétben nem a Kékszalag előtt, hanem a verseny után, július 4-én szombaton rendezzük meg a Kékpántlikát. A parton pedig családi nap várja az érdeklődőket” – fogalmazott a főtitkár.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.