Indulhatnak a vitorlástáborok

Javában készülnek az idei nyárra a vitorlásiskolák – derül ki abból a körképből, amelyet a Vitorlazzitthon.hu készített. Folyamatos az érdeklődés a hazai kluboknál olyannyira, hogy számos helyen már csaknem be is teltek a turnusok. A táborok szervezői számos biztonsági intézkedést is bevezetnek, valamint még gyakoribbá teszik a helyszíneken a fertőtlenítést.

Éppen március 15-én szoktuk feltenni a táboraink adatait a honlapra és onnantól lehet jelentkezni – idén viszont ekkor zárták be az iskolákat és kezdődtek a korlátozások – mondta el a Vitorlázz Itthonnak a Tihanyi Hajós Egylet vezetője. Rutai Andrea hozzátette: ennek ellenére meghirdették a turnusokat garantálva: ha elmaradnának a táborok visszafizetik az előlegeket. Úgy látszik, hogy ez, valamint a visszajáró vendégek megadták a választ: szinte megteltek a tihanyi táborok. Az agárdi helyszín esetében még vannak helyek, a turnusok 50%-ban foglaltak – tette hozzá. Rutai Andrea elárulta: készen állnak a tanárok, megvannak a tábori ajándékok is, így szeretettel várják a gyerekeket. Beszélt arról is, hogy bíznak benne, hogy júniustól az “ottalvós” táborokat is engedélyezik majd.

Fotó: Tihanyi Hajós Egyesület

Szólt arról is, hogy mind Tihanyban, mind Agárdon még inkább odafigyelnek a higiéniára és a fertőtlenítésre. Elárulta, hogy amúgy is egy nap szünet lenne a turnusok között, így a hoteleknek ajánlott 12 óra üresen tartott idő jócskán megvan esetükben. Ha kell, csökkentik a bent alvásosok létszámát, de remélik, erre nem lesz szükség. Tihanyban az első turnus rögtön a tanítás végén, június 14-én indul, Agárdon egy héttel később kezdenek. Rutai Andrea szerint a versenyzők vannak nehezebb helyzetben, hiszen éppen amikor indultak volna a márciusi edzések, akkor kezdődtek a korlátozások, pedig a gyerekek nagyon várták már, hogy akár Agárdon, akár Tihanyban elindulhasson a vitorlás élet. Végül múlt héten kezdődhettek meg az edzések, igaz nagyon óvatosan – azaz nem lehet ott aludni, ott étkezni. A Tihanyi Hajós Egylet idén is megtartja a tervezett magyar vonatkozású versenyeket, ilyen lesz egyebek mellett a Kalóz Országos Bajnokság, valamint az Olimpic Regatta – tette hozzá Rutai Andrea.

Az idei esztendőtől kezdve már nem csupán Budapesten, a Kopaszi-gáton, hanem Tihanyban az RS Sailing Centerben is várja a táborozni vágyó gyermekeket a Vitorlázó Gyermekekért Egyesület. Náray Richárd elnök a Vitorlázz Itthonnak elmondta: elkészült a sólya, a klubház valamint az öltözők is, a hajók egy része már a parton van, és megkezdik az első edzéseket. Hozzátette: a versenyzők alig várták már a kezdést, ugyanakkor a táborok közül mind a budapesti, mind pedig a tihanyi rendelkezik még szabad helyekkel. Náray Richárd hozzátette: nagyon bíznak benne, hogy az új helyszínnek köszönhetően új gyermekek is érkeznek.

Fotó: Vitorlázó Gyermekekért Egyesület

Szólt arról is, hogy továbbra is kétszemélyes hajókkal vitorláznak, az edzők változatlanok. Elmondta: táboraikban természetesen a kötelező szabályokat betartják, mint például a mentőmellény használata, de mindig is ügyeltek arra, hogy a gyerekek ne megrémüljenek a sporttól, hanem élvezzék azt tudásuknak megfelelő szinten. Minden edzőjük célja, hogy a gyerekek valóban a vízparton maradjanak hosszú távon is. Az elnök az idei versenyszezonnal kapcsolatban kifejtette: annak az eleje már elment, hiszen lett volna idén Magyarországon egy RS Feva ranglistaversenyük, ami elmaradt, de a júniusi regattát sem tartja meg a rendező egyesület. A külföldi versenyek közül a német világbajnokságot is lemondták, viszont az idén nagyon szeretnének eljutni Csehországba az ottani országos bajnokságra, ahol nagyon neves mezőny szokott megjelenni. Náray Richárd elárulta a hazai rendezésű Európa Kupa megtartásáról nem tettek le, ennek időpontja július 9-12 között lenne a Magyar Bajnoksággal egy időben, egy helyszínen, Tihanyban.

Nagy öröm, hogy a sportélet ha nem is teljes állapotában, de újraindulhat, főként itt a Balatonnál – fogalmazott a Vitorlázz Itthonnak a keszthelyi Optisul Vitorlásiskola vezetője. Buzás Attila kifejtette: szerencsések atekintetben, hogy az iskola fő profilja eddig is a bejárós táborok tartása volt, ami már most engedélyezett. Bízik benne, hogy a nyári szünidei foglalkozásokat a járvánnyal kapcsolatos események nem befolyásolják majd. Hozzátette: a jelenlegi turnusok folyamatosan telnek, ezért azon gondolkodnak, hogy miként tudnak akár fél napos edzés-jellegű foglalkozásokkal még több gyereknek lehetőséget biztosítani arra, hogy megismerkedjen a vitorlázással.

Fotó: Optisul Vitorlásiskola

Buzás Attila elárulta: már elindultak a kezdő és haladó foglalkozások, heti két alkalommal várják első sorban a helyi gyermekeket. A Keszthelyi Yacht Klub vitorlás Egyesület pedig a versenyzőket várja, így összesen négy csoportban foglalkoznak a gyermekekkel. Beszélt arról is, hogy a Magyar Vitorlás Szövetség javaslatai alapján kidolgozták saját szabályrendszerüket, melynek legfontosabb alapvetései közé tartozik, hogy a gyerekek parton való érintkezését minimalizálják, kint a vízen pedig egyelőre nagyrészt az egyszemélyes hajóosztályban zajlanak az edzések. Buzás Attila elárulta: idén számos újítással is készültek, például az Optimistek orrára ütközésgátló puffereket helyeztek el, valamint új vitorlákat húzhatnak az árbócra a fiatalok. Beszélt arról is: várják a júniusban induló Optimistes versenyeket – úgy néz ki, hogy hat gyerekkel tudnak rajthoz állni, ami előrelépést jelent. Emellett 420-asokkal és Laserekkel is részt vesznek majd a Regattákon.

A járvány ideje a felkészüléssel és a programkínálat bővítésével telt a fonyódi Vagabund Vitorlás Sportegyesületnél – árulta el a Vitorlázz Itthonnak György Katalin. A kommunikációs vezető kifejtette: az a céljuk, hogy az idei nyáron még színesebb programok közül tudjanak válogatni a táborozók. A szülőkkel folyamatosan tartották a kapcsolatot, de a legutóbbi táborokkal kapcsolatos bejelentések után el is kezdtek égni a vonalak: több iskola, valamint szülő érdeklődik a turnusok iránt. György Katalin elmondta: jelenleg várják a Népegészségügyi Intézet részletes ajánlását és ezek alapján nézik át a lehetőségeket. A táborok hétfőtől péntekig, reggel kilenc órától négy-öt óráig tartanak. Az idén változtatnának az étkeztetésen: javasolják, hogy a szülők, nagyszülők csomagolják a táborozó gyerekek napi elemózsiáját. Hozzátette: időjárásfüggő, hogy milyen programokra számíthatnak a gyerekek.

Fotó: Vagabund Vitorlás Sportegyesület

György Katalin elárulta: létrehoztak egy felmeneteli rendszert, ugyanis vannak nagyobb és kisebb kezdő táborozók, emellett felépítettek egy új jutalmazási rendszert is. A Vagabundnál a vitorlázás mellett egyéb vízisportokkal, kajak-kenuval, SUP-pal, sárkányhajózással is megismerkedhetnek a gyerekek, valamint biztosítják nekik, hogy megismerjék a környék látványosságait, érdekességeit.

Az alsóörsi Katamaránsuliban a turnusok csaknem 80% már most megtelt. Nagy R. Attila Rozsda, a Katamaránsuli vezetője korábban a Vitorlázz Itthonnak elmondta, a gyerekek már alig várták, hogy vízre szállhassanak. Sokan már a karantén idején, online azon egyezkedtek, ki kivel üljön egy hajóba, amikor elindulnak a táborok.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.