Hamarosan nyit a 30. jubileumi Budapest Boat Show!

Hirdetés – Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötője a Budapest Boat Show várja a látogatókat a megújult Hungexpo-n. Az idei rendezvény 5000 négyzetméter területen, közel 50 kiállítóval és mintegy 100 hajóval várja a látogatókat március 3. és 6. között!

 

Fotó: Hungexpo Zrt.

Nem véletlenül hívják Magyarország legnagyobb szárazföldi kikötőjének a 30. alkalommal megnyitó Budapest Boat Show-t, hiszen hazánkban máshol ennyi hajót sehol nem látni a parton. A látogatók megtekinthetik, sőt be is járhatják a különböző márkák vitorlás, motoros és elektromos hajójának nagy részét, válogathatnak a hajózáshoz kapcsolódó felszerelések, szolgáltatások, vagy akár ruházatok közül, és beszerezhetik a különböző vízi sportokhoz szükséges eszközöket is.

A kiállítás nagy hangsúlyt fektet a legfrissebb innováció bemutatására, ezzel a céllal a kilencedik alkalommal hirdette meg Újdonság Pályázatát, így az elmúlt évben vízre került fejlesztések egy helyen lesznek megtekinthetők.

Fotó: Hungexpo Zrt.

A Budapest Boat Show fontos hajós találkozóhelyként a bemutatkozó cégek mellett színes programkínálattal várja mind a szakmai mind a nagyközönséget. A színpadon szó lesz az tokiói olimpiai ezüstérmes Berecz Zsombor élményeiről, Rakonczay Gábor expedícióinak beszámolóiról, valamint az amatőr hajóépítők közösségének munkájába is betekintést nyerhetnek az érdeklődők, vagy kipróbálhatják a vitorlázást a virtuális valóságban.

A Budapest Boat Show díszvendége ezúttal a Tisza-tó, amely különleges helyet tölt be a hajósok, vízszeretők életében. A standjukon többek között a Hortobágyi Nemzeti Park élővilágának bemutatásával és Tisza-tavi (v)ízbemutató kóstolóval is várják a látogatókat. Az MVSZ érdekes szakmai beszélgetésekkel és mini stúdióval is készül, az előbbit online is lehet követni majd.

Fotó: Hungexpo Zrt.

A Budapest Boat Show 2022-ben ismét az Utazás kiállítással egy időben kerül megrendezésre, így azok a látogatók, akik a G pavilon bejárása után további élményekre vágynak, ugyanazzal a belépővel megtekinthetik a 20 önálló ország csaknem 100 kiállítóját és számtalan izgalmas programot felvonultató turisztikai rendezvényt és a Karaván Szalont is.

A Budapest Boat Show-ra már elindult a jegyvásárlás a kiállítás weboldalán és Hungexpo applikációban is.

A kiállítás stratégiai partnere a Magyar Vitorlás Szövetség, és Balaton Boat Show, szakmai védnöke a Hajóipari Vállalkozók Egylete, autós partnere pedig az Audi.

 

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.