Fehér Boróka és Fehér Szonja világbajnoki bronzérmes!

A brazíliai Ifjúsági világbajnokságon 29er osztályban álltak dobogóra a Kereked VK lányai.

December 15-én véget ért a brazíliai Búziosban a tizenegy hajóosztályban megrendezett világbajnokság, a magyar csapat hat osztályban volt érdekelt.

A szélviszonyok meglehetősen változatosak voltak, az első napokban csíkos, 6-9 csomó körüli szelek fújtak a víz felől, egy köztes napon fordult a szél és 14-15 csomóval fújt a part irányából, az utolsó két napra viszont embert próbálóvá váltak a körülmények, a délelőtti futamokat még meg lehetett rendezni, délutánra azonban a fokozatosan megerősödő szél már 30 csomós lökéseket is produkált, a lány 29er szkiffek utolsó napi futamait például emiatt már meg sem rendezték. Maradt tehát az utolsó előtti napi állás, a biztos és jól megérdemelt bronzérem. Fehér Boróka és Fehér Szonja ugyan egy fekete zászlós rajtbüntetéssel nyitott a legelső futamban, utána azonban annyira összeszedték magukat, hogy a 11 megrendezett futam közül kilencben az első tízben végeztek. Azaz a gyenge és az erős szelekben is kitűnő teljesítményt nyújtottak a 25 hajós lány szkiff mezőnyben. Edzőjüket, Dénes Gábor Dénit még a díjkiosztó előtt sikerült elérnem:

„Boróka és Szonja végig remekül, koncentráltan vitorlázott, októberben már a 29er fiúkkal együtt edzettünk a helyszínen, ismerték a vízterületet, és a mezőnyt is, hiszen idén többször versenyezhettek ellenük, például a világbajnokságon. Kedvező volt a világbajnokság első napjain a gyengébb szél, ott meg lehetett alapozni a későbbi jó szereplést, az első futamban a fekete zászlós rajtbüntetés persze nem jött jól, ugyanis csak egy kieső volt a versenyen, innentől már nem lehetett hibázni… De a lányoknak nem remegett meg a kezük, minden dicséretet megérdemelnek.” (Nem hiába lettek a 2023-as év ifi leány vitorlázói, a szavazatok alapján…)

Fiú szkiffeseink, Kis-Szölgyémi Soma és Juhász Sámuel a 17. helyen végeztek a 30 hajós mezőnyben.

„Amikor kevésbé fújt, elöl tudtak lenni, sajnos a súlyuk nem elegendő még az erős szeles jó sebességhez. Ez volt az első ifjúsági világbajnokságuk, fő célnak a jövő évi ifi vébét tűztük ki, ez a számunkra otthonos Garda tavon lesz, addig mindketten erősödni, fejlődni fognak egészen biztosan.”

ILCA 6 hajóosztályban Sigmond Soma 13. lett a 47 hajóból álló mezőnyben, ez kitűnő helytállás, amíg gyengébben fújt a szél, állt jobb helyen is. A helyzetét nehezítette, hogy sokan a világbajnokság kedvéért visszaültek ILCA 7-ből, azaz a Standardból a Radiálba, az ő nagyobb testsúlyuk a verseny vége felé nagy előny volt, különösen a bőszeles szakaszokban.

Nacra 15-ös katamaránban Litkey Sámson és Dardenne Naia remekül kezdtek, a gyenge szeles első nap például két negyedik helyet és egy futamgyőzelmet zsebeltek be, ezzel a harmadik helyen álltak – de az erősebb szelekben ők is könnyűnek bizonyultak, nem tudták a tempót tartani a nehezebb párosokkal. Végül nyolcadikok lettek.

420-as hajóosztályban Érdi Félix és Lacza Zaránd frissen összeült párosként elsősorban tanulni, tapasztalatot szerezni utazott ki, a 17. helyen végeztek, számukra is a 2024-es ifjúsági világbajnokság lehet a fő cél. Fiú szörfben, iQFOiL osztályban Kossovics Máté szépen helytállt első nagy világversenyén: 21. lett a 32 indulóból, az edzői értékelés szerint a gyengébb szelekben kifejezetten gyors volt, az erős szeles raumokban a nehezebb versenyzők rendre megelőzték.

A brazíliai Ifjúsági világbajnokság szakmai értékelése bizonyára elkészül, egy biztos: egy fantasztikus sikert, egy világbajnoki bronzérmet nyertek a balatoni lányok, Fehér Boróka és Fehér Szonja. Gyengébb szelekben talán sikeresebb lett volna a csapat többi része, de a nemzetközi vizeken a jó szerepléshez optimális testsúly és erő kombinációja szükséges. Úgyhogy a télen irány a konditerem!

A verseny honlapja: https://worldsailingywc.org/

A verseny facebook oldala: https://www.facebook.com/YouthWorlds

Eredmények: https://worldsailingywc.org/notice-board/

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink