Elhalasztják az idei vitorlásszezont

Határozatlan időre elhalasztják a 2020. évi versenyszezont – erről döntött a Magyar Vitorlás Szövetség elnöksége. A Balatoni Vízirendészti Kapitányság tájékoztatása szerint az egészségügyi vészhelyzetet kihirdető kormányrendelet értelmében egyetlen – korábban már engedélyezett – vízirendezvény sem tartható meg, hiszen ott sem szervező, sem résztvevő, sem pedig néző nem tartózkodhat.

Az MVSZ elnöksége 2020. március 19-i ülésen határozott arról, hogy a Versenynaptár összeállításának szabályait felülvizsgálja és meghatározott feltételek mentén lehetőséget ad egyes versenyek elhalasztására, majd a vészhelyzetet feloldását követően azok megrendezésére. Ezzel párhuzamosan munkacsoportokat állít fel a vészhelyzet versenyrendszerre gyakorolt hatásainak vizsgálatára, a szükséges kárenyhítő lépések kidolgozására és a tájékoztatás csatornáinak megszervezésére.

Holczhauser András főtitkár kijelentette: a sportolók, szakemberek és szakvezetők egészségének védelme elsődleges fontosságú, ezért azt ajánlják a tagszervezeteiknek, hogy utánpótlás korú sportolók közös edzésmunkáját függesszék fel, a képzést online eszközök és előre elkészített edzéstervek segítségével távoktatásban valósítsák meg.

Az MVSz elnöksége nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy a klubok és kikötők üzemeltetése során minden tagszervezet fokozottan tartsa be a kormány által előírt intézkedéseket. Ezeket a rendőrség kiemelten ellenőrzi, a szabályokat megsértőkkel szemben intézkedést foganatosít és 500 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhat. A szövetség javasolja, hogy a kikötők és klubok területére a munkavállalók és a sportolók csak kis csoportokban lépjenek be, a szülőket, a nagyszülőket és a támogatószemélyeket ne engedjék a klub területére és ezt szigorúan ellenőrizzék.

Ezek is érdekelhetnek

Hozzászólások

Ajánlataink

Kövess minket a Facebookon is.