Dr. Kollár Lajos átadta a hajókormányt

A Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) csütörtökön este tartotta tisztújító közgyűlését Balatonfüreden, ahol Gerendy Zoltánt ellenszavazat és tartózkodás nélkül választották meg elnöknek. A szervezetet 2013 óta vezető pécsi érsebész, Dr. Kollár Lajos nem indult jelöltként. Mint azt a professzor, a legendás Tabu nevű hajó kormányosa lapunknak elmondta, amit vállalt, a két ciklus alatt teljesítette, közösen egy jól működő, sikeres szövetséget építettek fel. A professzort az elmúlt időszak értékelésére kértük.

– Miért nem vállalta a folytatást?

– Amikor második alkalommal megválasztottak, kijelentettem, hogy ez lesz az utolsó elnöki időszakom. Ezt nem hirtelen felindulásból mondtam. Úgy láttam, egy ciklus kevés lesz ahhoz, hogy megvalósuljon a programom, de kettőnek már elégnek kell lennie.
– Valóban elég volt ennyi idő?

– Amit vállaltam, teljesítettem, összességében sikeresnek értékelem a mögöttünk hagyott időszakot, munkatársaimmal együtt sikerült egy jól működő, gazdaságilag stabil szervezetet felépíteni. Az ifjúsági sportolók, a túra- és versenyvitorlázók száma is emelkedett, szép eredményeket értünk el a megmérettetéseken.

– Más értelemben is elég volt? Nem talált már motivációt a folytatáshoz?

– Nagyon érdekelt, hogyan lehet fejleszteni a szövetséget, kihívásként tekintettem erre a feladatra. Több szervezet felépítésében is komoly szerepet vállaltam, szeretek folyamatokban gondolkodni. Most, hogy a rendszer összeállt, kevésbé vagyok motivált, nincs már bennem a régi tűz. A lelkesedés és a tudás megvan az utódomban, Gerendy Zoltánban, jó kezekben lesz tehát a szövetség.


– Gyorsabban, élesebben. Ez volt a mottója, amikor másodszorra megválasztották az MVSZ elnökének. Elérte ezt a célt?

– Egy hajó minél gyorsabb, minél élesebben tud a széllel szemben menni, annál nagyobb esélye van a győzelemre. Sikeres időszakon vagyunk túl, teljesítettük a céljainkat, de ez természetesen nem kizárólag az én érdemem, a szövetségben ugyanis kiváló emberekkel dolgozhattam együtt. Köszönettel tartozom a magyar vitorlázó társadalomnak, akiknek a megbecsülését az első perctől kezdve éreztem. Holczhauser András főtitkár tapasztalatával, tudásával segített. Ugyancsak hálás vagyok a szövetségi dolgozóknak, akik mindig odaadóan, tisztességgel elvégezték a feladataikat. Köszönöm az együttműködést természetesen a szövetség elnökségének is.


– Szóba került, hogy a 2021-re halasztott tokiói olimpiáig maradjon?

– Az alapszabályban rögzített, hogy meddig lehet valaki elnök. Elméletileg tavaszig maradhattam volna, hiszen olimpiai ciklusonként kell választást tartani. A koronavírus-járvány, a játékok halasztása miatt ez a rendszer felborult, ezért az elnökség tagjaival közösen úgy döntöttünk, adjuk meg a lehetőséget az új vezetőség számára, hogy felkészülhessenek a megmérettetésre.

– Ki lehet emelni különösen szép emlékeket a hét éven át tartó elnöki időszakból?

– Sok ilyen pillanat ugrik be. Nagyon örültem, amikor az ötvenedik, jubileumi Kékszalagon megdőlt a nevezési rekord. Hatalmas élmény volt, hogy kint lehettünk a riói olimpián, ahol három magyar vitorlázó is indult, amely az eddigi legnagyobb siker. Szívesen emlékszem arra a megható pillanatra, amikor Berecz Zsombor világbajnokként hazaérkezett. Nagy öröm, hogy Érdi Mária az élmezőnyben vitorlázik, a Gyapjas-fivérek esélyesek a kvótaszerzésre, valamint a Vadnai testvérek közül is valamelyikük ott lehet az olimpián. Akár négy hajóosztályban, öt sportolóval képviselhetjük Magyarországot az ötkarikás játékokon, ez hatalmas eredmény lenne! Összességében nagyon jól éreztem magam ebben a szerepkörben, ha a szövetségben igényt tartanak rá, szívesen segítem a jövőben is a munkájukat.

Palotás Péter/Pécsi Újság.hu

Végigjárta az orvosi ranglétrát

Műtősfiúként, diákként kezdte egészségügyi pályafutását Dr. Kollár Lajos, majd orvosként, később többek között a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ első főigazgatójaként folytatta.
Új műtéti eljárásokat dolgozott ki, illetve vezetett be Magyarországon.
Számos szakmai publikációt jegyez, több könyvfejezetet írt, a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság elnöke volt két cikluson át.
Dr. Kollár Lajos munkásságát több magas állami, civil és szakmai kitüntetéssel ismerték el, átvehette a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét, a Pécsi Tudományegyetem a Professor Emeritus címet adományozta számára, valamint Semmelweis-díjat is kapott.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa.

 

Hozzászólások

Kövess minket a Facebookon is.